2024. október 4. - Ferenc

Szívbarát munkahelyek versenye

Még vasárnapig nevezhetnek a munkahelyek a www.szivbaratmunkahely.hu oldalon a különböző kategóriák versenyének első helyezéséért, a komoly pénz- és tárgynyereményekért és a megtisztelő Szívbarát Munkahely cím elnyeréséért.
2008. augusztus 28. csütörtök 16:50 - Hírextra
Egyre több cég vallja a Szívbarát Munkahely elvét, azt, hogy a legfontosabb értéknek a humán munkaerőt tekinti. Többek között azért is, mert az EU tagállamaiban végzett felmérés szerint a munkavállalók 60 százalékát sújtja a túlórából, szervezeti konfliktusokból, a kedvezőtlen munkafeltételekből, a folyamatosan nagy túlterhelésből adódó, pszichés és fizikális tüneteket kiváltó munkahelyi stressz.

A munkahelyi stressz forrásainak felismerése és kezelése pedig nemcsak a dolgozók, hanem a cégek érdeke is, hiszen a munkavállalónak tartósan rossz közérzetet, majd ebből kialakuló betegséget, a foglalkoztatónak pedig jelentős többletköltséget eredményez a táppénz vagy a tartósan távol lévő kolléga pótlása.

A Flora és az Országos Egészségfejlesztési Intézet által indított Szívbarát Munkahely pályázat résztvevőitől elsősorban nem hatalmas anyagi áldozatokat kívánó megoldásokat várnak a kiírók, bár tény, hogy a sugárzásmentes monitorok, a gerinckímélő székek megvásárlása, a munkahelyi egészségügyi szűrések vagy a rugalmas munkaidő bevezetése, egy kiskonyha kialakítása, ingyenes ásványvíz biztosítása nem költségmentes.

A korábbi példák viszont azt bizonyították, hogy a céges közös kerékpártúra vagy az elfeledett vállalati kirándulás megszervezése is lehet igazán szívbarát megoldás.

Akadt olyan cég is, ahol fogyókúraversenyt hirdettek, másutt a dohányzásról való leszokásra ösztönözték az ott dolgozókat. Megint másutt reggelenként friss gyümölcs, zöldség várja a munkatársakat, ez is emlékezteti őket az egészséges táplálkozás fontosságára. Ebből is látható: a munkáltatók a stresszkezelés hatékony módszereivel számtalan módon tehetnek valamit munkatársaik egészségéért, szívük egészségért - mutattak rá a szervezők.

Azok a cégek, vállalatok, amelyek augusztus 31-ig kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában neveznek, a megújult www.szivbaratmunkahely.hu weboldalról letöltött jelentkezési lap visszaküldésével részt vesznek a pályázaton.

Az eredményhirdetés szeptember 28-án lesz, a Flora Szívünk Napja rendezvényen kiderül, hogy idén mely cégek tettek legtöbbet munkatársaik egészségéért.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását