2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Elszámolták magukat"

Néhány magyar olimpikon elszámolta magát Pekingben - állítja Lénárt Ágota, a magyar ötkarikás küldöttség sportpszichológusa.
2008. augusztus 23. szombat 18:50 - Hírextra
Lénárt Ágota a T-Mobile olimpiai hírszolgálatnak elmondta: a magyar sportolók pekingi kudarcának nem az az egyetlen magyarázata, hogy "anyámasszony katonájaként" mentek a csatába.

Az a tapasztalata és a versenyzők megnyilatkozásai is arra utalnak, hogy Magyarországon szinte minden korszerűtlen: a létesítmények, az edzésmódszerek és az egészségügyi ellátás is, és ehhez jött még a balszerencsék sorozata. Hozzátette: tény, hogy a magyar versenyzőket nyomasztotta a kínai túlerő és néhányan úgy érezték, ha hazai ellenfelet kapnak, csak veszíthetnek.

A sportpszichológus úgy véli, több magyar olimpikon elszámolta magát: "Kevesebb nagy ellenfélre számítottak és nagyon meglepődtek, amikor olyanok kerültek eléjük, akik eddig mögöttük sorakoztak."

Lénárt Ágota arra is felhívta a figyelmet, hogy a sportpszichológusok alkalmazása terén a franciák és a spanyolok is előrébb tartanak, az Egyesült Államokban pedig kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a mentális tréningre.

"Elhúzott tőlünk a világ, rá kellene kapcsolni, hogy ne kerüljünk behozhatatlan hátrányba" - jelentette ki a magyar delegáció sportpszichológusa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását