2024. március 29. - Auguszta

Új biciklinyereg: kemény rendőrbot

A kerékpáros rendőrök az amerikai belvárosokban hetenként 24 órát töltenek a nyeregben, de több vizsgálat jelezte, hogy a szokásos biciklinyereg nem tesz jót a férfiasságuknak. Egy új tervezésű nyereg fél év után érzékelhetően javította a rendőrök férfiúi
2008. augusztus 19. kedd 08:25 - Hírextra
A kerékpározást a kerékpárosok igen egészségesnek tartják, és megfelelő kerékpárutak esetén jó és biztonságos közlekedési eszköz települések között, sőt akár lakott területeken belül is. Ugyanakkor nem újdonság, hogy a túl sok biciklizés, sőt a versenyzés nem túlságosan egészséges.

Ez év elején svájci kutatók eredményei szerint a golfozókhoz hasonlítva a profi Tour de Suisse egykori kerékpárversenyzői idősebb korukban gyakrabban szorultak szívritmus-szabályozó beültetésére, mint a golfpálya egykori bajnokai. Több szakorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a kerékpározó férfiak körében gyakoribbak a potenciazavarok.

Amerikai szakértők ezért 90 kerékpáros rendőr adatait vizsgálták. A tanulmány kezdetén a klasszikus biciklin kerekező rendőröket igen részletesen megvizsgálták, följegyezték szerelmi életük adatait, fizikai terhelhetőségüket. Ezután a rendőrök olyan nyeregre ültek át, amelyiknek csak ülőkéje volt, mint egy széknek, de hiányzott az előre nyúló nyeregrész.

Fél év után valamennyi résztvevőt ismét megvizsgáltak. Közülük csak hárman tértek vissza a megszokott biciklinyereghez, a többiek a megújított biciklit hajtották heti 24 órán át. A műszeres mérések szerint az új nyereg jóvoltából a combok belső felszinén a fizikai nyomás 66 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan javult ezen a területen a tapintó érzékelés és a rendőrök úgy találták, hogy férfiúi képességeik is javultak.

A kutatók összefoglaló véleménye szerint - néhány kivételtől eltekintve - az új, nyúlvány nélküli biciklinyerget a rendőrök kiválóan tudták használni és úgy érezték, hogy hat hónap kerekezés után férfiasabbá is váltak. A partnerek erre vonatkozó véleménye egyelőre nem ismert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását