2024. április 16. - Csongor

Phelps utolérte Mark Spitzet!

Ez a nap is jól kezdődik, tényleg jól. Női tőrcsapatunk remek vívással már a négy között van és készülhet az amerikaiak elleni elődöntőre, és atlétáinkban is bízhatunk. A délelőtt folyamán Kásásék is medencébe ugranak és még az úszódöntők sem értek véget.
2008. augusztus 16. szombat 05:16 - Hírextra
Phelps utolérte Mark Spitzet! Megvan ugyanis az amerikai úszófenomén hetedik aranya, ezúttal 100 méter pillangón nézte a hátát a mezőny. Azonban nem úszott világcsúcsot a rekordbajnok, mindössze egy soványka kis olimpiai rekorddal tudott ezen a döntőn villogni.

Az úszódöntők utolsó előtti napja

Persze nem is nagyon tudott villogni, hiszen akadt egy szerb fiú, Milorad Csavics, aki majdnem végig vezetett a futamban, azonban a végére elfáradt és Phelps remek hajrájával nem tudott mit kezdeni. Ilyen még nem volt, az amerikai csak úgy tudta behúzni hetedik aranyát, ha csinál egy jó benyúlást, de ezt is megcsinálta. Így végül is egyetlen század másodperccel, de csak Michael Phelpsé lett az arany, akit úgy néz ki még a szerencse is segít nagy álmának megvalósításában, a nyolc aranyérem megszerzésében. Ehhez már csak egyetlen egy futamot kell megnyernie…

Ugyan nem ekkora sztár a nőknél Kirsty Coventry, de azért van neve a zimbabweinek és ennek megfelelően őt tartották a 200 hát esélyesének is. Nos, az afrikai úszónő 2:05.24-re javította a világcsúcsot és nem volt kérdéses újabb bajnoki címe. Margaret Hoelzer tehát lemaradt erről az aranyról is, de hát már annyiszor szólt az amerikai himnusz – a zimbabwei mennyivel érdekesebb…

A továbbiakban viszont nem hiába vártunk az európai győztesre, hiszen Rebecca Adlington brit földről érkezve 8:14.10-es idejével elcsente a világcsúcsot és behúzta az aranyat 800 méter gyorson. De legalább ebben a számban teljes volt az öreg kontinens uralma: az olasz Filippi és a dán Friis álhatott ugyanis fel még a dobogóra.

Cesar Cielo Filho öröme viszont felejthetetlen marad az 50 férfi gyors befutója után. A brazil sprinter ugyanis némi meglepetésre a két francia Leveaux és Bernard előtt tudott új olimpiai csúccsal nyerni – ez pedig azért nem semmi, mert mindeddig Brazíliának nem volt olimpiai aranya úszásban. Most már van, nem is akármilyen.

Holnap még négy döntőt rendeznek a Vizeskockában és ezzel befejeződnek az úszóküzdelmek. Nagy kérdés, hogy a földönkívüli Phelps be tudja-e húzni nyolcadik aranyát és hogy mennyire fáradt már el az eddigiekben. Ráadásul utolsó fellépése egy váltó lesz, a 4x100 vegyes. Azaz nem csak rajta fog múlni a rekordarany…

Bevívtuk magunkat az elődöntőbe

Aki csak egy kicsit is ért a víváshoz, vagy legalább látott már egy-két asszót mondjuk a női tőrözőktől, az tudhatta: ha valakitől várhatjuk az eredményt az eddigi gyengébb szereplések után, azok a női párbajtőrcsapatunk tagjai.

A Mohamed Aida, Knapek Edina és Varga Gabriella összeállítású válogatott már eleve nem panaszkodhatott a sorsra sem, hiszen a verhető németeket kapták az első fordulóban, ami már rögtön a négy közé jutásért döntött. Lassan lendült bele a csaptunk, az első három asszó után még három tussal vezettek a németek. Ebben a szakaszban csak Knapek tudta megnyerni a saját asszóját, ami azért némi aggodalomra adott okot, de szerencsére a lányok nem kezdtek el pánikolni és még három asszó után Mohamed Aida remek vívásával felzárkóztunk egyetlen tusnyi különbségre. A hetedik asszótól kezdve aztán a lányok kiépítettek egy biztosnak tűnő előnyt, volt olyan időszaka a találkozónak, hogy hattal is mentek a magyar lányok. Ezt az előnyt kellett a végén Knapek Edinának megtartania a legjobb német, Wachter ellen. Ez végül sikerül is: ugyan a németek már két tusra is följöttek a végén, már nem maradt idejük és 35-31-re behúztuk az összecsapást.

A másik negyeddöntőben – a mi águnkon – az amerikaiak mentek tovább, így velük találkozunk majd a döntőbe kerülésért.

Éremért vívhat tehát második csapatunk, amely bemutatkozott az olimpián. Tegnap a férfi párbajtőrözőink óriási csalódást okoztak azzal, hogy csak ötödik helyen végeztek, ennél ma már biztos, hogy jobbak lesznek a lányok.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását