2024. május 6. - Ivett, Frida

Változtatni kell

Magyarország válaszút előtt áll: el kell döntenie, hogy a stagnálást, vagy a gyors politikai és gazdasági fordulatot választja - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikai szakértője, volt gazdasági miniszter pénteken Balatonszárszón.
2008. augusztus 15. péntek 16:16 - Hírextra
A Válaszutak metszéspontján - Szárszóért fesztivál rendezvénysorozatán, mintegy 120-130 fős hallgatóság előtt tartott előadásában Matolcsy György arról beszélt, hogy a célok, vagyis jövőkép, valamint az ennek megvalósításához szükséges eszközök, vagyis nemzetstratégia nélkül nem lehet hosszú távon eredményeket elérni. A világos és megvalósított jövőkép pozitív példájaként említette a közgazdász az Egyesült Államokat és a Magyarország számára közelebbi, tanulságosabb modellt jelentő íreket, valamint finneket.

A magyar helyzetről szólva elmondta, hogy a 80-as évek végén az akkori politikai és társadalmi elit nem volt képes világos célokat megnevezni, de kialakult egyfajta jövőkép, ami a demokrácia, a piacgazdaság és a biztonság megteremtését, valamint a jólétet tűzte fő célként, később kiegészítve a határainkon átnyúló nemzeti egyesítés gondolatával.

Matolcsy György szerint ez a fajta "csorba" jövőkép 2004-re, ha több szempontból kifogásolhatóan is, de valamiképpen megvalósult - kivéve a nemzeti egyesítést -, azóta azonban csak visszalépés történt, és nem fogalmazódtak meg újabb távlati célok, illetve ehhez igazodó nemzeti stratégia.
Döbbenetes fordulatnak nevezte a volt miniszter, hogy miközben az Orbán-kormány idején Magyarország 9 százalékkal közelebb került az uniós fejlettségi szinthez, az ezt követő öt évben, a szocialista-liberális kormányzás idején mindössze egy százalékkal nőtt ez a mutató, ugyanakkor 1,5 százalékkal csökkent az életszínvonal.

Matolcsy György szerint drámaian rossz, szarvashibákat ejtő kormányzás jellemezte a 2002 utáni éveket, amelyben nem csak a rossz, hanem az elmaradt döntések is sok bajt okoztak. Mint kifejtette, az akkori "politikai puccs" után egy negatív, hazugságokra épülő nemzeti stratégia született meg, reformok nélküli diktatúrával.

Szerinte ma három forgatókönyv, vagyis háromféle jövőkép és nemzeti stratégia közül választhat az ország. Az egyik a mostani pazarló, tékozló vergődés folytatása. A másodikra akkor van esély, ha Magyarországon sikerül gyors politikai és gazdasági fordulatot elérni, és az ország a fejlődés útjára lép. A harmadik verzió pillanatnyilag álmodozásnak tűnik, de az ír és a finn példát követve akár globális sikertörténet lehetne a magyar gazdasági fejlődés a következő években - mondta Matolcsy György.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását