2024. május 9. - Gergely

Edina negyeddöntős

Knapek Edina bejutott a negyeddöntőbe a pekingi olimpia női tőrversenyében. Varga Gabriella és Mohamed Aida viszont kikapott a legjobb 16 között, így mindketten kiestek.
2008. augusztus 11. hétfő 08:52 - Hírextra
Knapek a kínai Szun Csao (Sun Chao) legyőzése után is egy hazai vívóval találkozott, és ezúttal is nyert. Szu Van-ven (Su Wanwen) ellen ugyancsak jól vívott, végig kézben tartotta az asszót. Az elején 3-0-ra elhúzott, aztán az első szünetig Szu 3-2-re felzárkózott. Ezután megint Knapek volt pontosabb, ennek nyomán nem sokkal később már 8-3 volt az állás, az újabb pihenőig azonban a kínai tőröző megint csökkentette hátrányát (8-6). Aztán a magyar vívó ismét csak szép, tiszta tusokat adott, s 14-9-re ellépett. A végén még ott is, itt is esett egy-egy tus.

A hazai közönség nagy lelkesedéssel buzdította Szut, de Knapek is kapott biztatást - vélhetően egy külföldi szurkolótól -, amikor éppen csend volt "Go, Hungary, Go" kiáltással tudtatta, hogy akadnak olyanok is, akik a magyar lánynak drukkolnak.

Az egyformán könnyű győzelemmel kezdő Vargának és Mohamednek viszont egyáltalán nem sikerült a második asszója. Varga a világranglista-negyedik Hjun Hi Nammal vívott, az apró termetű dél-koreai tőröző ügyesen tartotta távol magától ellenfelét, amikor Varga támadott, jó ütemben hátrált, az ő kitörései, szúrásai pedig pontosak voltak. Az első két szakaszban kevés találat esett, azt viszont mind Nam adta, aztán a vége felé Varga már kockáztatott, de csak egy-két akciója végződött érvényes tussal.

Mohamed, aki az 1996-os olimpián nyolcadik, 2000-ben hetedik, négy éve pedig negyedik volt, ezúttal Vargához hasonlóan a 16 között búcsúzott. Az orosz Jevgenyija Lamonovával szemben nem találta a ritmust, miközben az orosz nagyon pontosan és hatékonyan támadott. Egyre nőtt a különbség, Mohamed egy-egy sikeres akciója után mindig jött két-három orosz találat.
"Nem Lamonován múlt, hanem rajtam. Készültem ellene, tudtam is, hogy mit csinál, de nem vívtam jól. Nagyon pontosak voltak a támadásai, nem engedett kibontakozni. Ha jól ment volna, meg kellett volna vernem. Nem segített az sem, hogy elsőre nagyon könnyű ellenfelet kaptam, s nem tudtam igazán felpörögni" - mondta letörten a búcsúját követően Mohamed.
Eredmények:

a 32 között:
Knapek Edina-Szun Csao (kínai) 15-13
Varga Gabriella-Mariana Isabel Gonzalez Parra (venezuelai) 15-2
Mohamed Aida-Luan Jujie (kanadai) 15-7
a 16 között:

Knapek - Szu Van-ven (kínai) 15-10
Hjun Hi Nam (dél-koreai)-Varga 15-4
Jevgenyija Lamonova (orosz)-Mohamed 15-5
Knapek az elődöntőbe jutásért az egyéniben kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok olasz Valentina Vezzalival vív.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását