2024. május 11. - Ferenc

Csalódások és a kellemes meglepetés

Magyar szempontból felemásan alakul a vasárnap Pekingben: az egyetlen kellemes meglepetést Boczkó Gábor vívása jelenti, aki délután egykor a döntőért lép pástra. Elbúcsúztak azonban a küzdősportokban érdekelt magyarok, s a Varga-Hirling evezős egységnek s
2008. augusztus 10. vasárnap 12:30 - Gedei Szilárd
Pekingben szakad az eső, de végre egy igazán jó hír! Cseh László délelőtti ezüstje után ugyanis újabb éremesélyes sportolónknak szoríthatunk majd délután.Ugyan titkon számítottunk rá, de azért olyan jó kimondani és leírni: Boczkó Gábor elődöntős a férfi párbajtőrözők között és délután a döntőért vívhat. De kezdjük a legelején, mi is történt a magyar vívókkal ma – eseménydús délutánon vannak ugyanis túl.

Kulcsár Krisztián járt a legrosszabbul a magyar párbajtőrtrióból. Ő ugyanis már az első körben búcsúzni kényszerült még délelőtt, s Imre Géza is csak egy körrel ment többet nála. Imrét végül Diego Confalonieri állította meg (9-15), Boczkó Gábor azonban meg sem állt az elődöntőig: a lengyel Radoslaw Zawrotniakot győzte le viszonylag simán (15-9), ám az asszó felettébb kaotikus volt. Legalább annyi ideig tartott a bírák és a zsűri videózása egy-egy vitatott eset után, mint amennyit vívással töltöttek a felek. Az időhúzásos bohóckodást és a kőkemény harcot is Boczkó nyerte végül, a lengyelnek ugyanis teljesen szétesett a vívása. A délutáni elődöntőben a francia Fabrice Jeannet-val fog találkozni, s ha győz 13 óra 40 perckor az aranyért vívhat.

A nap legpechesebb magyarja címre Ungvári Miklós pályázik a legnagyobb eséllyel: a magyar judós a nyolc közé kerülésért vívott csatájában az utolsó másodpercekben kapott ki. Az orosz Amil Gadamov elleni derbi vége előtt három másodperccel a bíró ugyanis megintette: a hivatalos indoklás szerint benyúlt ellenfele öltözetének ujjába, ami szabálytalan – ekkor döntetlen volt az állás. Az intést követően pedig már nem volt mit tenni: az olimpia eddigi legmegdöbbentőbb ítélete után Ungvári is csak állt a tatami közepén és széttárt karokkal bámult a bíróra, s valószínűleg sok ezren tették ugyanezt a csarnokban, nem beszélve a képernyők előtt ülőkről. Ráadásul a vigaszág sem jött össze a kecskeméti cselgáncsozónak, mivel az orosz a következő fordulóban egyből kikapott, s így nem vitte tovább a magyart.

Esélyesként ragadott lapátot a Varga-Hirling könnyűsúlyú kétpárevezősünk, de meglepetésre nem jutottak tovább az előfutamukból, mert a dán és a kanadai egység is megelőzte őket. Szerencsére azonban a reményfutamból még kvalifikálhatják magukat a középdöntőbe.

Nem sikerült a bemutatkozás Káté Gyulának sem, az MTK ökölvívója ugyanis rögtön az első körben kikapott az ír Johnny Joyce-tól. A 9-5-ös végeredmény hűen tükrözi a ringben történteket: szinte végig az ír fiú akarata érvényesült, a magyar ökölvívó különítmény egyik legreményteljesebb tagja tehát simán kiesett a 64 kilósak küzdelmeiből – s ezzel óriási csalódást okozott a magyar szurkolóknak.

Ejtsünk szót néhány fontosabb olyan versenyszámról is, amiben nem szurkolhattunk magyaroknak! Nicole Cook megszerezte a brit küldöttség első aranyát a női kerékpárosok mezőnyversenyében, amit szakadó esőben rendeztek meg – ennek megfelelően nem is tudták elkerülni a bukást, többen megsérültek. A tegnapi férfiversenyhez hasonlóan a nőknél is egy kisebb csoport sprintje döntött a végén, a második Emma Johansson Svédországból, míg a harmadik az olasz Tatiana Guderzo lett.

A teniszversenyeket pedig a hol elálló, hol szakadó eső nehezíti, ma ne várjuk Szávay Ágiék játékát, ez ugyanis már alighanem holnapra tolódik. A férfi pólósoknál viszont nem okozott gondot a víz, a horvátok a várakozásoknak megfelelően legyőzték az olaszokat (11-7). Férfi kosárlabdában a spanyolok simán lelépték a görögöket (81-66), az USA férfi röplabdacsapata azonban csak három szettben tudta legyőzni a venezuelaiakat. Csehország már második aranyát szerezte, a tegnapi légpuska sikert követően ismét egy sportlövő, David Kostelecky nyerte a férfiak trap számát. A végére pedig egy pekingi nyelvtörő: a thaiföldi Prapawadee Jaroenrattanatarakoon diadalmaskodott a női 53 kilósak súlyemelőversenyét. Megkezdődtek a küzdelmek az íjászatban és a gyeplabdában és a műugrásban is.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását