2024. május 7. - Gizella

Negatív mérleggel zárt Kapolcs

Negatív a völgy mérlege, a sokkal visszafogottabb érdeklődést a saját zsebükön is megérezték a települések lakói; a szállásforgalom mintegy 70 százalékkal esett vissza - írta csütörtöki számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
2008. augusztus 7. csütörtök 09:02 - Hírextra
A korábban Művészetek Völgyének, idén Kapolcsi Bűvészeti Napoknak nevezett programsorozaton - Kapolcson és még néhány más Balaton-felvidéki településen - idén lényegesen kevesebben vettek részt, mint a korábbi években, ráadásul rövidebb ideig is tartózkodtak ott a vendégek. Marton Istvánné, Vigántpetend polgármestere például azt nyilatkozta a lapnak, hogy nekik az idei völgy "semmilyen sem volt". Szerinte a vásározók, kereskedők elmaradása a településnek a múlt évihez képest milliós veszteséget jelentett.

"Ezt az egészet véletlenül nem lehetett volna ennyire elrontani. Az biztos, hogy nem megfelelően volt kommunikálva és az utolsó pillanatig mi sem tudtunk semmit" - fogalmazott a polgármester a lapnak.
Göntér Gyula, Kapolcs polgármestere viszont azt nyilatkozta az újságnak, hogy neki "összességében még tetszett is, hogy nincs az az óriási tömeg".

Szerinte a régi idők hangulata idéződött vissza az idei nyáron, s nyugodtabbak, türelmesebbek voltak a vendégek is. A polgármester a jövőben "sokat vár" a "regisztrációs díj" bevezetésétől, amit az udvarokra települt kereskedők, vásározók fizetnek majd.

A polgármester úgy vélekedett, hogy a jövőben nem zárná ki a "vásáribb dolgokat" sem a völgyből, s az utcazenészeknek is lehetőséged adna. A korábbi 10 millió forinthoz közeli eredménynek várhatóan alatta maradnak - nyilatkozta a lapnak a kapolcsi polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását