2024. május 7. - Gizella

Hamarabb kezdődik a fesztivál

Hamarabb, már pénteken megkezdődik a Szatmári Fesztivál, az Észak-alföldi Régió egyik legnagyobb idegenforgalmi rendezvénysorozata - közölték a szervezők az MTI-vel.
2008. augusztus 7. csütörtök 14:09 - Hírextra

A hét végén, péntektől vasárnapig a panyolai III. Határmenti Világzenei Fesztivál, vasárnap és hétfőn pedig a kölcsei nagyvásár, illetve az Öreg-Túr Napja elnevezésű program várja az érdeklődőket - mondta Mórucz István, a zenei rendezvény főszervezője.

Egy héttel később, augusztus 16-17-én a fehérgyarmati Gyarmati Vigasságokon, majd 19-én a tiszakóródi V. Nemzetközi Rétesfesztiválon szórakozhatnak a vendégek.

Szintén augusztus 19-én kezdődik a Szatmári Ifjúsági Találkozó Túristvándiban, s a ma is működő vízimalmáról híres településen 21-én pedig nemzetközi halászléfőző verseny lesz.

Az Európa-hírű szatmárcsekei nemzetközi szilvalekvárfőző verseny időpontja augusztus 22-23.
Ugyancsak két-két napos lesz augusztus 23-24-én a tunyogmatolcsi Szamos Party Találkozó, 24-25-én a penyigei Szenke-parti Nagyvásár, illetve augusztus 30-31-én a milotai Nemzetközi Diófesztivál.

A szervezők az idén is több tízezer érdeklődőre számítanak, s a résztvevőket igazi gasztronómiai show várja, hiszen a tájegység különleges ételeit mindenütt megkóstolhatják, s megízlelhetik a híres szatmári szilvapálinkát is, amely Panyolai Elixír elnevezéssel világhírűvé vált az utóbbi években.

A szatmáriak persze esküsznek arra, hogy nemcsak a panyolai, hanem a penyigei és a szatmárcsekei, kisüstben főzött szilvapálinka is rászolgálna a világhírnévre. Ezt bizonyítván, ők is kínálják majd a település rendezvényén az italt, s úgy gondolják, akik megkóstolják az 50 fokosnál is erősebb pálinkát, igazolni fogják állításukat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását