2024. május 6. - Ivett, Frida

Jutalmat kapott a tolvajokat lebuktató polgárőr

Jutalmat kapott a Heves megyei rendőrségen az a polgárőr, aki egymaga buktatott le egy jelentős kárt okozó tolvajbandát a napokban Erken - értesült a HavariaPress.
2008. augusztus 5. kedd 17:10 - Hírextra
A település egyik polgárőre a múlt kedden éjszaka figyelt fel arra, hogy gyanús zajokat hall a helyi önkormányzat tulajdonában lévő, szomszédos telekről. Azonnal körbejárta a szomszéd épületet, majd miután észrevette, hogy ott valakik szerszámgépeket pakolnak egy személyautóba, maga is kocsiba ült, majd feltűnés nélkül követni kezdte őket. Miután az elkövetők néhány utcával arrébb megálltak az autójukkal, a polgárőr - hogy ne keltsen gyanút - elhajtott mellettük, ám addigra már értesítette a rendőröket. Pár perccel később pedig visszafordult, majd fényszóróját felkapcsolva megállt az elkövetőkkel szemben. Az autóban ülő négy férfi erre pánikba esett, és menekülni kezdett, eközben az úttestre dobálták ki az eltulajdonított szerszámgépeket. A polgárőr azonban megjegyezte az autójuk típusát és rendszámát is, ennek köszönhetően a rendőrök még az éjszaka folyamán előállították a négy embert. A gyanúsítottak ellen dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt indult eljárás a Hevesi Rendőrkapitányságon. Mivel a társaságot tetten érő polgárőr csaknem egymillió forint értékű felszerelés ellopását hiúsította meg, a férfit a megyei rendőrkapitány, valamint a községi polgármester hétfőn, rendőrségi állománygyűlés keretében jutalmazta meg.
Forrás: havariapress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását