2024. május 9. - Gergely

Két súlyos, 10 könnyű sérülta vonatbalesetben

Kisiklott a Kaposvárról Budapest Déli pályaudvarra tartó, száz utast szállító vonat több kocsija a Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonalon, Kurd és Szakály-Hőgyész állomás között szombaton 14 óra 25 perckor; az egyik vagon az oldalára borult - közölte a MÁV.
2008. augusztus 2. szombat 19:12 - Hírextra

A sérültek számáról az illetékesek eltérő számokat közöltek, a helyi mentősök és rendőrök kezdetben még nem tudtak sérültekről, utóbb nem kívántak számokat közölni, amíg a kiérkezett mentők be nem fejezték munkájukat. A MÁV első közleményében két sérültet említett. Komoly sérültről azonban egyetlen forrás sem tudott. A MÁV sajtófőnökének legutóbbi közlése alapján két sérültet kellett kórházba szállítani és tíz könnyebb sérültet láttak el helyben, az utasokat a késő délutáni órákban tovább szállították úticéljuk felé.

A mentőszolgálat megyei ügyeletese a sérültek ellátását követően számolt be, hogy két személyt boka- és kéztöréssel szállítottak a dombóvári kórházba, tíz embert pedig könnyebb, horzsolásos és rovarcsípéses sérüléssel láttak el a helyszínen. Kérdésre válaszolva elmondta, a kocsi egy napraforgó táblára dőlt, ahol darazsak csípték meg az utasokat.

A vonatszerelvény öt kocsiból állt, s nem utaztak rajta sokan, körülbelül 100 utas tartózkodott a vonaton. A kocsik Csibrák vasúti megállóhely után siklottak ki - közölte a MÁV a baleset részleteiről, hangsúlyozva. A mozdony és az azt követő kocsi a pályán maradt, az utolsó nemcsak kisiklott, de oldalra is dőlt - mondta a MÁV sajtófőnöke.

A helyszínelés és a műszaki mentés hosszabb időt vesz igénybe, így a vasúttársaság megszervezi az utasok elszállítását. Vonatpótló buszokat állítanak majd be, amelyek Kurd és Szakály-Hőgyész között szállítják az utasokat - áll a MÁV közleményében.

A dombóvári vasútállomás villamos vonalfőnökségén Tóth Zoltán diszpécser az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: értesülései szerint három kocsi siklott ki, a felsővezeték leszakadt, kidőlt egy oszlop, súlyos személyi sérülésről nem tud, csak horzsolások történtek.

Az elhárítás folyamatban van, kikapcsolták a felsővezetéket, a tűzoltók és a mentők a helyszínen vannak- tette hozzá.

Az illetékes Bonyhádi Rendőrkapitányság ügyeletese a vonatvezetővel történt telefonbeszélgetésre hivatkozva erősítette meg, hogy a balesetnek nincsenek komoly sérültjei. A hat kocsiból álló személyvonat Szakály-Hőgyész irányába haladt közel száz utassal, amikor több kocsija kisiklott, egy az oldalára dőlt, de súlyos személyi sérülés nem történt - mondta Boda József törzszászlós.

A MÁV kiadott közleménye szerint a műszaki mentést a Tűzoltóság és a MÁV kárelhárítói végzik, várhatóan Dombóvárról visznek majd oda vasúti darut, amelynek segítségével beemelik a sínekről kisiklott személyvagonokat.

A műszaki mentés, majd a vasúti pálya és a leszakadt felsővezeték helyreállítása bizonyosan eltart a nap végéig, de az éjszakai órákban is folytatódhat még. Így a korlátozásokra és késésekre a mai napon számítaniuk kell azoknak, akik a Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonalon utaznak - olvasható a MÁV közleményében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását