2024. május 6. - Ivett, Frida

A leletek átértékelhetik a honfoglaláskori történelmet

Tiszavasvári határában avar kori település és temetők feltárásán dolgoznak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Múzeum régészei, akik a héten arany karika fülbevalót és díszes övgarnitúrát találtak az egyik sírban - közölte az intézmény ásatásokat
2008. augusztus 2. szombat 08:40 - Hírextra
Lukács József elmondta: a rézkori avar település nagy lakott hely lehetett, hiszen eddig 90 házát tárták fel, hozzá négy temető is tartozott s közülük kettő jelentősebb volt. Az ásatások a múlt évben kezdődtek a nyírségi kisváros határában és várhatóan szeptemberig fejeződnek be.

A régész tájékoztatása szerint az eddig feltárt 90 ház "szegényes volt", bennük kevés leletet találtak, anyagedények, kemencék, s azok részei kerültek elő. Fémtárgyakból alig akadtak valamire.

Az egykori temetőkben tavaly 89, az idén pedig 41 sírhelyet találtak meg. Az értékes aranylelet a fülbevaló, illetve az övek, az avarok egyik vezetőjéé lehetett, s a tárgyakat halála után vele együtt hantolták el.

A szabolcsi régészek szerint a megtalált leletek akár átértékelhetik a honfoglaláskori történelmet, hiszen az eddigi felfogás ellenére a honfoglaló magyarok mégis csak találkozhattak az avarokkal. A Tiszavasvárinál talált avar települést és temetőket ugyanis a 600-as évekre datálják a kutatók.
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását