2024. május 9. - Gergely

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek

Először emlékeztek meg közösen szerdán Nagykanizsán a cigányság és a zsidóság szervezetei a roma holokauszt áldozatairól, a résztvevőket a ma is érvényes tanulságokra és a megkülönböztetés veszélyeire figyelmeztetve.
2008. július 30. szerda 21:31 - Hírextra
A második világháború végéhez közeledve, 1944-ben, az augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjel több mint háromezer romát mészároltak le a nácik az auschwitzi koncentrációs táborban - idézte fel Teleki László, a városi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az akkor történteket.

A szocialista országgyűlési képviselő, aki egyben a miniszterelnök romaügyekért felelős megbízottja, úgy fogalmazott: ma is figyelnünk kell arra, hogy ami akkor történt, soha többé ne ismétlődhessen meg sem zsidókkal, sem cigányokkal.

Megítélése szerint a szélsőjobboldal egy szűk csoporttal az utcára viszi ma is a radikális véleményét. "Egységesen kell fellépni a radikalizmus, a masírozó gárda ellen!" - mondta.
Göncz Kinga külügyminiszter emlékező beszédében arra utalt, hogy a demokrácia nem csak szabadságot, de felelősséget is jelent.

"Azt reméltük, hogy a rendszerváltás után nem jelenik meg a kirekesztés, az intolerancia, a türelem hiányának semmifajta megnyilvánulása, hogy az emberi méltóságon alapuló értékek állandósulnak, mégis fel-felbukkannak olyan jelenségek, amelyeket nem szeretnénk látni" - mondta.

"A rendszerváltás után úgy gondoltuk, hogy a jogszabályalkotásnak legfontosabb feladata a szabadság biztosítása. Ma azt látjuk, hogy azok a törvények, amelyeket akkor alkottunk, gátjai is annak, hogy az egyén szabadsága ne helyeződhessen a közösség jogainak, emberi méltóságának elébe" - hívta fel a figyelmet.

Vannak jogalkalmazói feladatok, a legjobb védelem ezen jelenségekkel szemben mégis az, hogy ha a közösség hangosan együtt azt mondja: "nem tűrjük, nem viseljük el!"

A szavaktól már csak egy lépés választja el a tetteket, "hogy embereket meg lehet alázni, meg lehet félemlíteni, de együtt meg tudjuk állítani ezt a folyamatot" - közölte Göncz Kinga.

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz budapesti hitközségének ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a cigányságnak nagyon kifejező meghatározása van arra a tragédiára, ami félmilliónyi cigány áldozattal történt. A porrajmos kifejezés elpusztítást, elveszejtést jelent, ami már hangzásában is döbbenetet vált ki.

A ma tapasztalható kirekesztő jelenségekkel kapcsolatban kijelentette: "aki megpróbál torz eszmék és az erőszak árnyékában kizárólagosságra törni, annak nincs helye a demokratikus rendben". Ma már nem követelhetik, hogy a szociális segély munkához legyen kötve, nem verődhetnek büntetlenül szabadcsapatokba a fenyegetők, nem különíthetik el származás szerint a kicsiket az iskolában - sorolta.

Reményét fejezte ki, hogy a társadalom túlnyomó békés többsége ezt nem engedi. "Soha nem kerülhet már többségbe és hatalomba olyan erő, amely kirekeszt másokat, amely nem tiszteli a multikulturális, ezerszínű világ csodás virágait" - hangoztatta.

A nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzat és a helyi zsidó hitközség által közösen szervezett megemlékezésen koszorúkat helyeztek el a résztvevők az 1991-ben felállított roma holokauszt emlékműnél. A rendezvényt követően a város központjában a zsidó és cigány zenészek által közösen alkotott Judrom Gipsy Klezmer Band koncertjével folytatódott a zsidóság és a cigányság közös megemlékezése.

A koncert előtti percekben Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy több mint hatvan évvel a holokauszt után azért is kell emlékezni, mert ismét megjelentek a kirekesztő eszmék. "Megjelent újra azoknak a gyilkos eszméknek a reinkarnációja, amelyek hajszál híján elpusztították a világot".

Felidézve az utóbbi hónapok hazai eseményeit, a Magyar Gárdával való találkozójára készülve hangsúlyozta: egy nemzedéket kell újra megtanítani a világ és a humanizmus szégyenére, hogy mit jelentett a fasizmus, a náci ideológia.

"Zsidó- és cigányellenesség, antiszemitizmus és rasszizmus van ebben az országban", ezért egyetlen politikai párt sem maradhat szótlan - fogalmazott Suchman Tamás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2008. július 31. 05:05
csatlakozom az előttem szóló véleményéhez!!!
(persze én tisztelet nélkül, mert az rég elfogyott irántuk!)
elbandos
2008. július 30. 22:23
Kedves megemlékezők!
Kívánok Önöknek legalább olyan roma szomszédot , mint nekem van!
Amugy nagyon is jó munkahelyük lehet , mert audi-bmv mercedesz autok ujabb típusaival furikáznak,nyilván nem kevés ado és járulék befizetése után! Tisztelettel!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását