2024. július 21. - Dániel, Daniella

A pilóták és a szerelmes dal - videóval

99 évvel ezelőtt Louis Blériotnak sikerült az, ami manapság már a „fel se tűnik” kategóriába tartozik az életünkben: az úriember (elsőként) átrepülte a La Manche-csatornát. Ezelőtt a teljesítmény előtt tisztelgünk ma.
2008. július 25. péntek 15:05 - paulson
Az 1909-es 27 és fél perces repülés emlékére önkényesen helyi „pilóták napját” tartunk. Ehhez segítségül a Stone Temple Pilots (STP) együttest hívtuk.

A zenekar története igazi bulvárlapba illő sztorival indult még a nyolcvanas évek végén: Scott Weiland (énekes) és Robert DeLeo (gitáros) ugyanis annak köszönhetően ismerkedtek össze egy koncerten, hogy ugyanazzal a lánnyal randiztak. Mikor a lány elhagyta a várost, beköltöztek üres lakásába. A zenekar alapítása innen már csak egy lépés volt, Robert testvére, Dean csatlakozott basszusgitárosként, dobosuk pedig Eric Kretz személyében lett. Első demojukat 1990 körül vették fel. A kezdeti időkben az együttes neve igen gyakran változott, a végleges előtti Stereo Temple Piratest talán egy raccsoló barátjuk életének megkönnyítése miatt cserélhették le az „ertelen” Stone Temple Pilotsra, ahogy a világ megismerhette őket.

1992-ben adták ki „Core” című albumukat, melyet a "Plush" és "Creep" című dalok tettek igazán ismerté. A srácok olyan zenekarok előtt játszottak, mint a Megadeth, vagy a Rage Against the Machine. Azonban a kritika nem kedvelte őket túlságosan, „grunge-imitátornak” könyvelték el őket. 1994-ben jelent meg még nagyobb sikert arató albumuk, a "Purple" (ezen található a "Vasoline", vagy a később a Holló filmzenéjeként is ismert „Big Empty”). Sikerüknek nem sokáig örülhettek: 1995-ben Scott Weilandot letartóztatták kokain és heroin birtoklásáért.

Az énekes igazán reflektorfénybe a Velvet Revolver „élén” került vissza. A három volt Guns N’Roses tag - Slash, Duff McKagan és Matt Sorum – elhatározásából született együttesből a Weiland már távozott. Most az újra-összetrombitált Stone Temple Pilots-szal turnézik.

A repülés rögtönzött ünnepét ülve, hallgassunk meg egy dalt a „pilóták fegyvertárából”!



paulson
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását