2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Idén is Slow Film Fesztivál

Több mint 120 órányi filmet, összesen 210 alkotást láthat a közönség Egerben, a szombaton kezdődő Nemzetközi Slow Film Fesztiválon - jelentette be csütörtökön, a rendezvényt beharangozó egri sajtótájékoztatón a fesztivál főszervezője.
2008. július 24. csütörtök 14:25 - Hírextra
Kiss Lajos elmondta, hogy idén több mint 30 ország alternatív, független filmes műhelyeitől és alkotóitól érkeztek filmek az augusztus 1-ig tartó seregszemlére.

A zsűri a fesztivál fődíjának odaítélése mellett négy kategóriában hirdet majd győztest: a dokumentumfilmek és a fikciós alkotások között is külön díjazzák a 30 percnél hosszabb, valamint az ennél rövidebb alkotásokat - tette hozzá Kiss Lajos.

Király Attila, a rendezvény szakmai vezetője a slow food mozgalomhoz hasonlította a slow filmet: vagyis, hasonlóan a gyorsétkezés elutasításához, Egerben olyan filmek kerülnek vászonra, amelyek nyugalomra, hátradőlésre, elgondolkodásra késztetik a nézőket a rohanás helyett.

Utalt arra, hogy a fesztivál meghirdetésében komoly segítséget jelentett az internet, hiszen számos független filmes portál létezik, és a világhálón keresztül fel tudták venni a kapcsolatot szinte valamennyi filmkészítést oktató intézménnyel is.

Király Attila elmondta, hogy a fesztiválhoz egy filmkészítő műhely is kapcsolódik, amelynek hátterét az egri Eszterházy Károly Főiskola által működtetett Líceum Televízió adja.

Az is elhangzott, hogy a jövőben a fesztivált össze kívánják kötni egyfajta filmvásárral, amely az Art-mozi hálózatnak kínál majd alkotásokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását