2024. május 12. - Pongrác

Nem a Margitszigeten tűnt el a gyerek - vádemelési javaslat

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádemelést javasol a rendőrség az ellen a monorierdei asszony ellen, akinek kétéves fiát a család harci kutyája ölte meg, a nő azonban azt állította, fia a Margitszigetről tűnt el, amíg nem figyelt rá - közölte a
2008. július 23. szerda 15:12 - Hírextra
Az asszony elmondása szerint gyermeke, Dominik tavaly augusztus 3-án a Margitsziget Árpád híd alatti területéről tűnt el. A rendőrök a Margitszigeten és a Dunában is keresték a kisfiút, de a keresés nem vezetett eredményre. A kisfiú eltűnésének napján nyoma veszett apjának is, akit különböző bűncselekmények elkövetése miatt köröztek.

A rendőrök azonban ellentmondásokat fedeztek fel az anya tanúvallomásában, ezért kiterjesztették a helyszíni szemlét a gyermek lakókörnyezetére is, azonban ez sem vezetett eredményre. Augusztus végén azonban már gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az anyát, akit kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítottak meg, mert a nő "vízpart közvetlen közelében felügyelet nélkül hagyta kétéves gyermekét olyan körülmények között, hogy a kisfiú bármikor elindulhatott a víz irányába".

A rendőrség később azt közölte, hogy feltehetően bűncselekmény áldozata lett a kisfiú, ezért kiskorú veszélyeztetése miatt az ügyészség nyomozást rendelt el. Az anya tavaly októberben beismerte, hogy a család kutyái marcangolták szét a gyermeket. A holttestet talicskával vitték egy mezőgazdasági területre, ahol elásták a gyermek holttestét, ezt később a rendőrök - az anya és az apa útmutatása alapján - meg is találták.

A BRFK szerdai közleménye szerint az asszony megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tavaly augusztus 2-án a kora esti órákban "mintegy negyed órán keresztül nem kísérelte figyelemmel két éves gyermeke tevékenységét". Ezalatt a kiskorú gyerek a nyitva hagyott kapun keresztül a hátsó udvarba ment, ahol a család egyik kutyája megtámadta, a gyermek pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

A gyermek apjának hazaérkezése után a gyermek holttestét a házuktól körülbelül nyolcszáz méterre elásták, a nyomokat pedig eltüntették. Azért, hogy legalizálják a gyermek eltűnését másnap, augusztus 3-án a nő kiment a Margitszigetre, ahol bejelentette gyermeke eltűnését - írták.

Hozzátették: a kisfiú haláláért felelős, a hatóságok által lefoglalt kutyák a szakértői vélemény alapján veszélyes ebek voltak.

A nőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel, a férfit pedig bűnpártolással gyanúsította meg a rendőrség. A nyomozó hatóság szerint emellett mindkettőjükkel szemben megalapozott a gyanú, hogy megszegték a veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettségeket.

Az ügy iratait a BRFK vádemelési javaslattal megküldte a Pest Megyei Főügyészségnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását