2024. április 20. - Tivadar

Két évet kapott a Napkelte

Két évvel meghosszabbíthatja a Nap-kelte című reggeli műsorra kötött beszállítói szerződést a Magyar Televízió (MTV) - tájékoztatta a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének döntéséről a testület több tagja szerdán az MTI-t.
2008. július 23. szerda 18:35 - Hírextra
A műsor hétvégén egy órával hosszabb lesz, azaz - akárcsak hétfőtől péntekig - reggel kilenckor zárul.
Egy hete közölte az MTI érdeklődésére az MTV, hogy továbbra is Gyárfás Tamás producer cégével szerződnének. "A Nap-kelte az elmúlt hat évben végig piacvezető műsor maradt, közönségaránya a teljes népesség körében folyamatosan a legmagasabb, átlagosan másfélszer-kétszer annyian nézik, mint a két országos kereskedelmi csatorna reggeli magazinjait" - idézték fel.

Pénzügyi szempontból egyértelműen gazdaságosnak nevezték a produkció külső gyártását, emlékeztetve arra: a Magyar Televíziónak nem kell fizetnie a produkcióért, korábbi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy "egy ilyen terjedelmű belső gyártású élő műsornak olyan anyagi és kapacitásigénye van, amelyet reklámbevételekből nem tudna fedezni az MTV".

Kitértek arra is: az MTV egy éven belül átköltözik új, óbudai bérelt gyártóbázisába, ezért "pénzügyi és kapacitás-szempontokból egyelőre nincs realitása" annak, hogy a reggeli műsort saját, belső gyártásban készítsék.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását