2024. március 29. - Auguszta

A kormánybiztos cáfol

Nem valószínű, hogy még ebben a parlamenti ciklusban létrejön az önkormányzati rendőrség - mondta Kondorosi Ferenc kormánybiztos a hétfői Népszavának.
2008. július 21. hétfő 06:20 - Hírextra
Bár érezhető egy erős igény társadalmi, illetve várospolitikai szinten a fokozott közterületi biztonságra, mégsem valószínű, hogy még ebben a ciklusban létrejöhet az önkormányzati vagy másképp a közösségi rendőrség - mondta a lapnak az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos.

Kondorosi Ferenc szerint ugyan 1990 óta gondolkodnak egy, a rendőrség mellett működő, közbiztonsági feladatokat ellátó új szervezet létrehozásán, ám vélhetően ezúttal sem jut konszenzusra a politika.

 A megvalósításhoz ugyanis több kétharmados parlamenti támogatást igénylő jogszabályt is módosítani kell, ilyen megegyezésre pedig kevés az esély - tette hozzá.

Kondorosi Ferenc nem tartaná hatékonynak, hogy szükségből egyfajta "minimálprogramot" valósítsanak meg, csupán az egyszerű többséget igénylő közterület-felügyeletről szóló törvény módosításával - írta a Népszava.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását