2024. március 29. - Auguszta

Nem lett ellenjegyezve nyolc millió forint

Jogsértés történt a békéscsabai önkormányzatnál Tóth Károly (MSZP) szerint; a képviselő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, olyan szerződés alapján fizettek ki mintegy 8 millió forintot, amelyet a jegyző nem ellenjegyzett, így az nem is érvényes.
2008. július 18. péntek 14:23 - Hírextra
A szerződést a békési megyeszékhely polgármestere tavaly októberben kötötte a Magyar Pályázatkészítő Iroda Kft.-vel integrált városfejlesztési stratégia elkészítésére. A megbízási díj nettó 7 millió 990 ezer forint plusz áfa volt, amit a cég ez év májusában két részletben kapott meg.

A helyi képviselő-testület szocialista frakciója előzőleg több esetben jelezte aggályait a szerződéssel kapcsolatban, a legutóbbi közgyűlésen pedig felhívták a figyelmet arra, hogy a jegyzői ellenjegyzést nélkülöző szerződés alapján történt kifizetés szerintük jogellenes.

"A városhoz méltatlan eset miatt a felelősséget vállalnia kell a polgármesternek, a jegyző asszonynak és a város könyvvizsgálójának is" - mondta Tóth Károly a pénteki, békéscsabai sajtótájékoztatón.
Az MSZP-s önkormányzati és országgyűlési képviselő hozzátette: Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere a közelmúltban levélben közölte, hogy meglátása szerint a szóban forgó szerződés polgári jogi szempontból érvényes és hatályos, s a hiányolt jegyzői ellenjegyzést ez év július 10-én záradék formájában pótolták. "Ezt nem fogadhatjuk el, hiszen a boltban sem utólag szokás fizetni" - közölte Tóth Károly.

Békéscsaba jegyzője, Benedek Mária az eset kapcsán az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet értelmében a helyi önkormányzat nevében kötelezettséget a polgármester vagy az általa felhatalmazott személy vállalhat. A kötelezettségvállalás ellenjegyzésére a jegyző vagy az általa felhatalmazott személy jogosult.

"Mivel a kifogásolt szerződés az önkormányzat nevében pénzügyi kötelezettségvállalást tartalmaz, közjogi érvényességéhez jegyzői ellenjegyzés szükséges. A szerződés polgári jogi szempontból érvényes és hatályos, polgári jogi érvénytelenségi probléma nem áll fenn" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását