Gyakori eset az is, hogy valamilyen politikai, kulturális vagy szociális megfontolásból jönnek létre ezek a csoportosulások. Például a rasszizmus vagy valamilyen gazdasági válság hatására.
Szociológusok azt is megfigyelték, hogy az emberek akkor a legbefolyásolhatóbbak, azaz akkor csatlakoztak és csatlakoznak a legnagyobb számban szektákhoz, amikor a világban vagy hazájukban labilitás (pl. gazdasági válság, világháború, stb.) érzékelhető.

A szekta szó jelentése jól mutatja a csoportosulás lényegét. Latin megfelelőjének jelentése ugyanis „követni”. És valóban, kivétel nélkül igaz ezekre a gyülekezetekre, hogy tagjaik felett egy abszolút vallási vezető áll, akire hívei istenként, vagy legalábbis csodás képességekkel rendelkező lényként tekintenek fel. Általában ez a prófétának nevezett ember maga kreálja meg saját imidzsét, azaz csodás történetekkel győzi meg híveit természetfeletti képességeiről. Valaki például egy véres, golyókkal átlőtt inget tárt a gyülekezet elé, mondván, hogy pár perccel azelőtt meglőtték őt, de túlélte, sőt, még a nyoma sem látszik a sebeknek.

Kiből lesz szektatag?

Nyilván minden „ép eszű” ember arra gondol most: Jó, jó, de ki az az őrült, aki ezt elhiszi? Nos, láthatóan nagyon sokan vannak, akik ezekért az emberekért tűzbe mennek, pontosabban elhagyják vagy beszervezik a családjukat, hatásukra végül pedig tömeges öngyilkosságot követnek el.

A szakirodalom szerint többféle embertípus létezik. Természetünkből is fakad, milyen személyiségtípussal rendelkezünk, illetve gyermekkori élményeink, családi hátterünk is befolyásolja lelki beállítódásunkat. A szektatagok kivétel nélkül az élet problémái elől menekülő, sokszor idealista emberek, akik szenvedhetnek magánytól, túlzott versenyszellemtől, faji- és vallási előítéletektől, szociális differenciáltságtól, vagy egyszerűen csak gyermekkori megaláztatásaiktól.

Van köztük, akikben túlteng az önzetlenség és segítőkészség, és legfőbb álmuk, hogy valakinek szüksége legyen rájuk. Mások bizonytalanságérzetükben, céltalanságukban szervezett közösséghez akarnak tartozni. Ez az úgynevezett nyájszellem.

A vezér mindenek felett

A szekták vezetői válogatott, ám minden esetben botrányos módszerekkel manipulálják híveiket. Bevált metódusaik a test-, és gondolatkontroll, pszichológiai manipuláció (bűntudatkeltés, külvilágtól való izoláció, megtörés, személyiségtorzítás), totális függőségi viszonyba kényszerítés, és egyebek alkalmazása.

Egyértelmű, hogy gyermekkorukban ők is helyrehozhatatlan lelki sérüléseket szenvedtek, felnőve pedig ilyen módon élik ki agresszivitásukat.
Ehhez párosul uralkodó, autokrata személyiségtípusuk, mellyel nem egyszer kisebbrendűségi érzésüket kompenzálják.

Ezzel a függési rendszerrel létre is jön az ördögi kör: a próféta függ híveitől, hiszen nélkülük senki lenne, ugyanakkor a hívek számára is nélkülözhetetlen a szekta vezetője. A tagoknak elemi érdeke vezetőjük istenítése, hiszen ha az „leszállna trónusáról”, akkor a hívek kiváltságos pozíciója (tudniillik, hogy tartoznak valahova, egy befolyásos csoportosuláshoz) is megszűnne. A tagok ugyanis kivétel nélkül úgy viselkednek, mintha náluk lenne a bölcsek köve.

A legnagyobb probléma, hogy ezek az emberek valószínűleg soha nem tudnak már visszailleszkedni a társadalomba. Nem egyszer fordult elő, hogy a rendőrség időben lefülelt egy öngyilkos akciót, és azt remélte, hogy a tagok majd hálásak lesznek azért, amit értük tesznek. Nem így történt. A hívek egytől egyig legyilkolták a rend őreit, magukkal pedig még a helyszínen végeztek. Joggal érezzük tehát, hogy a szektákkal való harc reménytelen. Amíg léteznek a világon befolyásolható, személyiségzavaros emberek, addig sajnos mindig lesz egy „próféta”, aki megtalálja őket.