2024. április 20. - Tivadar

Reneszánsz év: Mátyás király királysága

A 2008-as reneszánsz év és a Mátyás évforduló kettős apropó a most színházi szerzőként jelentkező ismert színművész, Papp Zoltán Mátyás király királysága című új drámájának előadásához. A bemutató július 27-én, a gyulai Várszínház 45. évadjának keretében,
2008. július 16. szerda 09:43 - Hírextra
Papp Zoltán 1963-ban kezdődött színészi pályájának 15. évében érkezett a fővárosba, a Nemzeti Színház kötelékébe. Azt már előbb felfedezték, hogy kiváló színészi képességei mellett nagy dramaturgiai érzékkel rendelkezik. Később rádiós lett, az ott szerzett tapasztalatai ösztönözték, hogy hangjátékok szerzőjeként és rendezőjeként is kipróbálja magát. Sikerrel, hiszen 1997-ben elnyerte A legjobb rendezés díját, majd egy évvel később a Kazinczy-díjat. Műveit nemzetközi pályázatokon szerepeltették, néhány nyelvre le is fordították. 2003-tól ismét a Nemzeti Színház tagja volt,a társulat 2008-as átalakításáig.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy nemcsak mint színészt, versmondót, írót, rendezőt ismerjük, hanem fordítói tevékenységet folytató művészként is. Ezen túl irodalomtörténeti és társadalomtudományi tárgykörben is ismertek publikációi.

A reneszánsz év kapcsán - s Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulójára - felkérést kapott egy dráma megírására.

- Gedeon József gyulai igazgató felkérését már egy hosszabb együtt munkálkodás előzte meg. Ugyanis volt egy közös produkciónk Gyulán: Simonyi Imre eredetileg kétszemélyes darabjának bemutatójára készültünk, amikor Árkus Árpád rendező azzal az ötlettel állt elő, hogy hívjuk meg játszani Horgas Esztert is. A fuvolajátékban és a zeneszerzésben egyaránt kiváló, ragyogó megjelenésű művésznő a darab vízió-jelenetében átütő sikerrel színesítette a történetet. Ezért gondoltuk, hogy a most bemutatásra kerülő drámában is szerepeltetjük őt - magyarázza Papp Zoltán.

- Mátyás melyik életszakaszáról szól a cselekmény?

- A darab voltaképpen egy nagy összegzés. A király teljes életútját körüljárom, de nem minden részletét. Kiemelek néhány momentumot, ami meghatározó lehetett az életében. A történet rendhagyó módon, Mátyás halálának évében, 1490-ben indul. Itt jegyzem meg, hogy a történetírásban a király haláláról több variáció is felmerül. Egyesek szerint hosszan, két-három napon át is tarthatott a haláltusa, de vannak, akik úgy vélik, hogy hirtelen, agyvérzés következtében következett be a tragédia. Felmerült a mérgezés lehetősége is, sőt, még olyan verzió is létezik, hogy az árnyékszéken érte a gyilkos végzet, amikor alulról felszúrták a beleit. Tehát érdekesek és ellentmondásosak a leírások - jegyzi meg az író-színész, majd rátér a történetre: - Abból a helyzetből indítom tehát a cselekményt, hogy Mátyás haldoklik, ágya szélén az udvari bolond ül, akit én személyesítek meg. Kettőjük párbeszéde adja a darab gerincét. Ezen belül idéződnek fel Mátyás életének nagy pillanatai, súlyos politikai konfliktusainak története. Elsősorban apósával, Podjebrád György cseh királlyal való küzdelme, akinek leányát, Katalint elvette ugyan, ám később mégis szétverte a cseh ármádiát és bevonult az országba, 1469-ben cseh királlyá koronáztatva magát. A másik politikai szál: III. Frigyes német-római császárral való, szintén nem felhőtlen kapcsolata.

- Ám miközben férfiakkal küzdött, a nők is fontos szerepet játszottak Máátyás életében.

- A darabban három nő veszi körül a királyt. Az első a már említett Podjebrád Katalin, a második egy polgárlány, Édelpeck Borbála, aki Mátyásnak élettársa, szeretője volt. Ő az egyetlen, aki trónörököst hozott világra. Corvin János azonban nem tudta apjától átvenni a hatalmat, mert III. Frigyes német-római császár "beleszólt". A harmadik asszony Beatrice, akit nápolyi származása miatt aragóniai Beatrixnek is nevezünk. Ő hozta el Mátyás udvarába az igazi reneszánsz kultúrát, s maga is nagy érdeklődéssel fordult a művészetek felé. Arcvonásait az utókor egy márvány domborműről jól ismerheti.

- Mátyás életéből milyen események kapnak nagyobb hangsúlyt a darabban?

- Nem akarok a darabbal történészkedni, sem történelemórát tartani. A hangulatok fognak meg. Például az a pillanat, amikor Katalin megszüli a fiúgyermeket. "Hozsánna" - örvendeznek a jelenlévők, míg föl nem ismerik, hogy az újszülött holtan jött a világra, Katalin pedig belehal a szülésbe. "Törékeny, gyenge nő, az vitte el" - mondják. Nekem azonban szöget ütött a fejembe, hogy létezett egy furcsa szerződés, amit közvetlenül halála előtt Habsburg Frigyessel, a német-római császárral kötött. Ebben volt egy különös kitétel, mely szerint, ha a király utód nélkül halna meg, a trón Frigyesé lesz. Mátyás ezzel szembefordul, és kiverekszi magának, ha Frigyes halna meg előbb, akkor a német-római trón az övé. Végül nem valósul meg az álom, de érdekes módon - a szerződés megkötése után hal meg Katalin.

- Horgas Eszter játssza a darab mindhárom nőalakját. Milyen lehetőségei lesznek színpadi megjelenítésükhöz?

- Eszter a három figura számára egy sajátos működési rendszert dolgozott ki. Nem játszik az arcával, sem a testével. Nem színészként, hanem zenészként van jelen a pódiumon, A fuvolájával teremti meg a történetbe illő helyzeteket, hangulatokat, a jellemeket pedig a saját maga által az egyes nőalakokra komponált motívumokkal testesíti meg. Sajátos - egymástól alapjaiban eltérő - tulajdonságaikat tehát a zene érzékelteti, egyikük bátorságát, másikuk félelmeit, bizonytalanságaikat. Hihetetlenül izgalmas zenei világot kerekített abból, amit én az íróasztal előtt megálmodtam.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását