2024. május 6. - Ivett, Frida

Az Eb-bronz után az olimpiai arany a cél

Nincs oka az elkeseredésre a magyar női vízilabda-válogatottnak, amely három győzelem és két döntetlen mellett csak a végül ezüstérmes spanyoloktól kapott ki az Európa-bajnokságon úgy, hogy az olimpiai csúcsforma még messze van, tán ha 70 százalékos a fel
2008. július 13. vasárnap 17:15 - Hírextra
Málagában mérkőzésről mérkőzésre javultak a lányok, jóllehet kisebb-nagyobb hullámvölgyek akadtak a teljesítményben az egyes meccsek közben is. Ezeket kell kiküszöbölni, s ha a kitűnő fizikai állapothoz, a magas szintű technikai-taktikai tudástárhoz kellő lelkierő is társul, a mostani Eb-bronzot hasonló, de tán még szebb színű is követheti augusztusban a kínai fővárosban.

Ahol talán egyedül az utóbbi időben figyelemre méltóan fejlődő kínaiakat leszámítva tulajdonképpen a nyolccsapatos mezőny bármelyike nyerhet, s majdhogynem bármilyen érmes sorrend elképzelhető. Ezt érzékeltette Godova Gábor szövetségi kapitány is, aki az ötkarikás játékokon dobogóra esélyesek között tartja számon a Málagában a harmadik helyért a "mumus" - amúgy az olimpiai bajnoki címvédő - olaszokat 9-6-ra verő együttesét is. A látottak alapján okkal.

"Természetesen nagyon örülünk a bronzéremnek, amellett az Európa-bajnokság jól szolgálta az olimpiai felkészülésünket. Van még miben fejlődnünk, de gyakorolunk, dolgozunk, építkezünk tovább Pekingre. Ott kell majd minél tökéletesebbet nyújtanunk" - mondta a szakvezető az MTI-nek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását