2024. március 29. - Auguszta

Göcseji aratónapok

A huszadik göcseji aratónapokat rendezik meg szombaton a Zala megyei Nován; a hagyományoknak megfelelően idén is sor kerül majd a kézikaszás arató- és cséphadarós cséplőversenyre, aratási étel- és italbemutatóra és az aratókoszorúkötő-versenyre - tájékozt
2008. július 11. péntek 17:56 - Hírextra
Ebben az évben több mit húsz - kaszásból, marokszedőből, kötélvetőből és kötözőből álló - "banda" vállalkozott a kézikaszás aratásra. A kijelölt területet egy óra leforgása alatt kell learatni, a gabonát felszedni, bekötni és "kepébe", azaz "keresztbe" rakni.

Az sem okozhat problémát, ha valaki életlen szerszámmal, vagy új kaszával érkezik az aratásra, ugyanis a búzatábla szélén megrendezésre kerülő kaszakalapáló-verseny résztvevői az eszközöket rendbehozzák, kiélesítik.

A tarló megtisztítása után a zsűri különböző szempontok - mint például minőség, tarlómagasság, marokegyenletesség alapján - értékeli a bandák munkáját.

Az aratás után következik a búza cséplése: a sportpályán kialakított csűrben a versenyzőknek cséphadaróval két-két kévét kell kicsépelniük és a magot megtisztítaniuk.

Az aratásban és a cséplésben résztvevő bandák aratási tájjellegű ételekből és italokból visznek magukkal a mezőre kóstolót, amit aztán a munka végeztével, a kepe tövében megterítve kóstoltatnak meg a zsűrivel és a közönséggel.

Szabóné Robb Aranka elmondta: a hagyományos aratási ételek között a kukoricamálétól kezdve a babos káposztán át a kolbászig, sült húsig, sonka- és pogácsafélékig és dödöllékig szinte minden megtalálható.

Az aratási ételeket a paraszti világban azokból az alapanyagokból késztetették el, amelyket akkoriban tartósítani tudtak. Tészta, pogácsa mindig volt, a disznóvágáskor füstöléssel tartósították a sonkát és az oldalast, kolbászt töltöttek, aztán aratáskor savanyú káposzta, répa, vagy bab hozzáadásával készítették el.

Az aratónapokat Pintér László, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg, aki néhány évvel ezelőtt elnyerte a megye legjobb kaszása címet.

Pintér László - akit édesapja még gyermekkorában tanított meg kaszálni - elmondta: minden azon múlik, hogy ki hogyan sajátította el a műveletet. Van aki egész életében "erőből" dolgozik, de aki jól tud kaszálni, az "játszik" a kaszával, amihez persze azért jó szerszám is kell.

A szombati rendezvénysorozat a hagyományos aratóbállal zárul, majd vasárnap sportversenyekkel, zenés műsorokkal folytatódik a program.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását