2024. március 29. - Auguszta

Rakétapajzs Csehországban

Az előre várható orosz és amerikai beszólások, majd békülékeny megjegyzések is helyet kaptak a reakciókban, miután az Egyesült Államok megállapodást írt alá Csehországgal a tervezett rakétapajzs elemeinek telepítéséről.
2008. július 9. szerda 19:26 - Hírextra
Moszkva közölte: "kénytelen lesz katonai módon reagálni". Washington erre először harciasnak nevezte Moszkvát, majd közölte: egyenlő partnerként akarja kezelni.

Miközben Csehország aláírta az Egyesült Államokkal a rakétavédelmi rendszer radarállomásának telepítéséről szóló szerződést, addig Condoleeza Rice külügyminiszter nem tudott tovább utazni Lengyelországba, a védelmi rendszer másik tervezett helyszínére.

Lengyelország ugyanis alkudozni kezdett: cserébe azért, hogy elfogó rakétákat telepítsenek területére, Patriot légvédelmi rendszert akar kapni Amerikától. Erre más Washingtonban is óvatosan reagáltak, mivel úgy érzik, hogy a nyilvánvalóan az Oroszország elleni védelmet szolgáló Patriotok még jobban elmérgesítenék a viszonyt Moszkvával.

Oroszország már így is dühösen reagált Rice csehországi útjára. A moszkvai külügyminisztérium közölte: "ha határaink közelébe telepítik a rendszert, akkor nem diplomáciai, hanem katona-technikai lépésekre kényszerülünk nemzetbiztonságunk megóvása érdekében" - olvasható a közleményben.

Szakértők szerint a "katona-technikai" kifejezés csapatok, vagy technika telepítését és nem fegyveres akciót jelent. Az Egyesült Államok továbbra is azt állítja, hogy a rendszer célja az Iránhoz hasonló államokból kiinduló majdani fenyegetés elleni védelem.

Akkor legyen inkább Litvánia

Az amerikai védelmi minisztérium a reakció nyomán harcias retorika alkalmazásával vádolta meg Moszkvát, és azt mondta: a cél az, hogy elbátortalanítsák a projektben résztvevő európai szövetségeseket.

Dana Perino fehér házi szóvivő később viszont gyakorlatilag értésre adta, hogy az orosz ellenkezést nem kell száz százalékig szó szerint venni: "Nem azt mondom, hogy nem vesszük komolyan, de fontos tény, hogy Bush és Medvegyev elnök is azt mondta, együtt akarnak működni. A rendszer nem irányul Moszkva ellen, és ezek az elemek eltörpülnek az orosz védelmi rendszer mellett" - hangsúlyozta Perino.

Egy másik szóvivő arról beszélt, hogy "stratégiai együttműködést és folytatódó párbeszédet" szeretnének az oroszoktól, sőt "olyan rendszert, amelyben az Egyesült Államok, Oroszország és Európa egyaránt egyenlő partnerként vesz részt".

Medvegyev a G8-as csúcson viszont fenyegetőnek nevezte a Csehországgal kötött amerikai megállapodást. Oroszországban pedig tovább tüzelheti a bekerítettség érzését, hogy a lengyel-amerikai tárgyalások elakadása miatt Washington felvetette: az Oroszországgal különösen hűvös viszonyt fenntartó Litvániába telepíthetik a rakétákat, valamint az is, hogy csehországi útja után Condoleeza Rice a Moszkva által szintén ellenségnek tartott Grúziába érkezik. Moszkva és Tbiliszi egyaránt háborús feszültség szításával vádolja a másikat a Kaukázusban.
Forrás: InfoRadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását