2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A kapitány nem megy

Utazási problémák miatt nem tart a cselgáncsos küldöttséggel a pekingi olimpiára Nagysolymosi Sándor, a férfi válogatott szakágvezetője.
2008. július 9. szerda 10:56 - Hírextra
A kecskeméti szakember megerősítette a judoinfo.hu szaklap értesülését.
"Tavaly, a riói világbajnokság után leszámoltam a repüléssel, Ferihegyen akkor végérvényesen elköszöntem a kifutópálya betonjától.

Hullámvasútra vagy ringlispílre is legfeljebb a négyéves gyermekem kedvéért ülök a jövőben. Kínába tehát csak a vonat jöhetett volna szóba, csakhogy az oda- és visszaút egyformán kilenc napig tart, ráadásul ha a moszkvai csatlakozáshoz fél óra késéssel ér az ember, akkor egy hétig ott ragad, mert akkor indul a következő vonat" - nyilatkozta az MTI-nek, hozzátéve: az odaútra szánt napokat így legalább még együtt tudja tölteni tanítványával, a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok Ungvári Miklóssal.

A mester távolmaradásával felszabadult a küldöttségben egy hely, amelyet Tóth István, a dzsúdósok állandó masszőre tölt be.

"Azt, hogy ki üljön majd le a szőnyeg mellé az olimpiai meccseken, Ungvári majd eldönti, várhatóan Toncs Péter fogja segíteni őt" - vélekedett Nagysolymosi Sándor.

A pekingi cselgáncsos delegációban a hat versenyzőn - Ungvári Miklós (66 kg), Hadfi Dániel (100), Bor Barna (+100), Csernoviczki Éva (48), Baczkó Bernadett (57) és Mészáros Anett (70) - kívül Tóth László MJSZ-elnök, az edzők közül Hangyási László, Toncs Péter, Csernoviczki Csaba és Pánczél Gábor, továbbá Hidas Péter csapatorvos és Tóth István masszőr kapott helyet, a MOB meghívott vendégeként pedig az 1992-ben olimpiai bajnok Kovács Antal is a helyszínen szoríthat a magyaroknak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását