2024. április 20. - Tivadar

Szimplán náciknak nevezik a támadókat

A Der Spiegel tekintélyes hírmagazin internetes kiadásában, valamint az N24 hírtelevízió több vasárnapi híradásában egyaránt beszámolt az előző napi budapesti melegfelvonulás során történt összetűzésekről, a szélsőjobboldali csoportok által a felvonulók e
2008. július 7. hétfő 07:49 - Hírextra
A Der Spiegel tudósított a budapesti összecsapások mérlegéről, kiemelve, hogy legkevesebb 8 ember szenvedett sérüléseket, s a rendőrség 45 erőszakos támadót őrizetbe vett. A lap emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 12 év óta minden évben megrendezik a melegek parádéját, de első ízben tavaly került sor a szélsőjobboldal által végrehajtott durva támadásokra. A mostani felvonulást megelőzően a szélsőjobboldal internetes oldalakon szólított fel "a természetellenes perverzek" elleni erőszakos cselekményekre - írta egyebek között a Der Spiegel, hozzáfűzve: a tiltakozások egyben az ellen is irányulnak, hogy Magyarországon 2009 januárjától az azonos nemű párok partneri viszonyukat a hatóságok előtt regisztrálhassák, s ezáltal a házasságot kötött párokéhoz hasonló előnyöket élvezhessenek.

Az N24 hírtelevízió Náci támadás Budapesten címmel számolt be a budapesti eseményekről. A rövid, mintegy félerces tudósítás helyszíni felvételeket mutatott be a felvonulókat kövekkel és tojásokkal dobáló szélsőjobboldali tüntetőkről.

A "nulla tolerancia" mottóval, a melegek egyenjogúságáért rendezett németországi megmozdulásnak a hírek szerint csaknem félmillió nézője volt, s az vasárnap estig minden incidens nélkül zajlott.

Kölnben a homoszexuálisok és a leszbikusok felvonulását a New York-i Christopher Streeten 1969-ben tartott első melegparádé emlékére rendezték meg, s hasonló monstrerendezvényre került sor egy héttel korábban Berlinben is. Az 1969-es New York-i parádé előzményeihez tartozott, hogy a rendőrség a Christopher Streeten rátámadott egy főleg homoszexuálisok által látogatott bárra. Az akkor történtekről a melegek azóta minden évben számos országban - így Németországban is - megemlékeznek, azonos jogokért és társadalmi egyenjogúságért tüntetve a homoszexuálisok és a leszbikusok számára.

A kölni szervezők szerint a hétvégi megmozdulást szándékosan rendezték a "nulla tolerancia" mottóval, amivel egyben provokálni kívántak, mert érzésük szerint a német társadalom egy része továbbra sem a megfelelő magatartást tanúsítja a meleg kisebbség iránt. Az ily módon provokatív célzattal is rendezett megemlékezés - amely ugyanakkor egyfajta színes, zenés és táncos parádé volt - mindvégig békésen zajlott.

Az elmúlt hét végén Berlinben immár 30. alkalommal rendezték meg a melegek felvonulását, amelynek több százezer résztvevője volt. A felvonulást az "elfogadottságot tolerancia helyett" mottóval rendezték meg, s azt támogatásáról biztosította több magas rangú politikus, mindenekelőtt a másságát nyíltan vállaló Klaus Wowereit berlini kormányzó polgármester. A rendkívül magas számú résztvevő ellenére nem volt incidens Berlinben sem.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását