2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szabálytalan polgármester Orosházán

Jogszerűtlenül alkalmazta tanácsadóját Németh Béla, Orosháza polgármestere, állapította meg a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal. Az erről szóló közleményt a szocialista párt orosházi szervezete juttatta el az MTI-hez csütörtökön.
2008. július 3. csütörtök 16:35 - Hírextra
A helyben ellenzékben működő párt elnöksége szerint az MDF támogatással polgármesteri székhez jutott Németh Béla 2006 november elsején nevezte ki politikai tanácsadóját, aki a gyanújuk szerint bizalmi embereként hozzáférhetett a nem nyilvános adatokhoz, állítólag használta a hivatal számítógépes rendszerét, végigülte a képviselő-testületi zárt üléseket 19 hónapon keresztül. Fizetését közpénzből kapta, és, mint kiderült, törvénytelenül.

Németh Béla az MTI érdeklődésére elmondta: korábban felvetődött, hogy esetleg szabálytalanul alkalmazta tanácsadóját, ezért állásfoglalást kért a közigazgatási hivataltól, és ennek alapján június elején megszüntette kollégája munkaviszonyát. Az azóta eltelt időszakban pedig megbízásos szerződést kötött vele, amelyért nem jár javadalmazás. Tanácsadója nem a hivatali tevékenységében, hanem egyes protokoll feladatainak ellátásában segíti.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását