2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A ruhapróbára sem ment el Fábiánné

Fábiánné Rozsnyói Katalin már előre érezte, hogy nem lesz ott Pekingben, ezért az olimpiai ruhapróbára sem ment el - mondta a kajak-kenu elmúlt évtizedeinek egyik sikeredzője az MTI-nek.
2008. július 1. kedd 12:25 - Hírextra
A reménybeli pekingi magyar sikereknek azonban fő részese lehet, hiszen a női egyesben, kettesben és négyesben indulók kivétel nélkül a tanítványai voltak - a 2007 áprilisában távozott Janics Natasa kivételével - egészen a legutóbbi időkig.

"A forgatókönyv már jó előre meg volt írva, a benne foglaltakat nem lehetett kikerülni - nyilatkozott a távirati irodának a múlt heti szegedi ob-t követően szinte eltűnt Fábiánné. - A hetedik érzékem eddig még sosem hagyott cserben. Kérdezze csak meg a tanítványaimat, mit mondtam nekik, amikor elutaztunk a hathetes, amerikai edzőtáborozásra, még február végén. Csapatomból egyetlenként nem mentem el az olimpiai ruhapróbára. Gondolkozzatok csak el rajta, miért nem mentem - mondtam nekik. Valahol legbelül éreztem, hogy Pekingben már nem kell ott lennem."
Fábiánné elismerte, a folyamat az Athénban kétszeres aranyérmes Janics Natasa távozásával kezdődött.

"Élete során minden ember köt bizonyos kompromisszumokat. Ám előbb-utóbb elérkezik az a pont, ahol már nem lehet tovább hallgatni. Van egy küszöb, amit átlépve az edző már nem hallgathatja el a véleményét. Natasa már nem akarta megcsinálni, amit én elengedhetetlenül fontosnak tartottam. Egyébként pedig mindenki akkor megy el, amikor akar, én pedig változatlanul büszke vagyok a nálam készült versenyzőkre" - mondta Fábiánné.

Hozzátette: Kovács Katalin esetében is büszke a versenyző sikereire."Őt tizenhárom évig én készítettem fel, s mint sportolóról most is csak az elismerés hangján tudok szólni. Ami az emberi részt illeti, hát ez a kép már korántsem ilyen egyértelmű. Fair play díjat aligha fog kapni! Egyébként a legnagyobb baj az, hogy ma már túlontúl is minden a pénz körül forog, a számolgatásnak se vége, se hossza."

Fábiánné úgy véli, nemcsak azok a kárvallottjai a kialakult helyzetnek, akik nem lehetnek ott Pekingben."Akik azt hiszik, hogy csak két ember, Paksy Tímea és Benedek Dalma a nagy vesztes, azok nagyot tévednek. Az események ugyanis az egész sportágat megrendítették és meg is bélyegezték. A kívülállók között is nagyon sokan mélységesen csalódottak a történések ismeretében. De beszéljünk a sikerekről, amelyek két évtizeden keresztül szinte elborítottak.

 A sikerekről, amelyeket mindenki másként él meg. Én például most is sikeres edzőnek tartom magamat. Más kérdés, hogy ami a legfontosabb - az egészség, a szeretet, a békesség -, azt a sikerekért sosem kaptam meg."Fábiánné elmondta, most végre lesz ideje összeszámolni, hogy tanítványai a különböző világversenyeken hány arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.

"Van férjem, lányom, egy hatéves unokám, tehát nem fogok unatkozni. Ami pedig az edzőséget illeti, mint eddig is, bárkinek szívesen elmondom majd a véleményemet, ha kíváncsi lesz rá. Egy biztos: külföldre nem szándékozom menni."

A szegedi ob-n eldőlt, hogy egyesben Kovács Katalin, párosban a Kovács, Janics páros, míg négyesben az ő kettősük Szabó Gabriellával és Kozák Danutával kiegészülve indulhat az olimpián - a válogatók alapján. Mindannyian Fábiánné tanítványai voltak, de elhagyták az edzőt.
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke szerint elképzelhető, hogy Fábiánné segíteni fogja Kovács Katalin olimpiai felkészítését.

"Sári Nándor és Fábiánné is nagyszerű edző, mindketten tökéletes munkát végeznek, ezzel együtt elképzelhetőnek tartom, hogy most, mikor a dolgok immár letisztultak, a sokszoros világbajnok Kovács Kati egyesbeli felkészítésének az olimpiáig tartó, nagyon fontos zárószakaszába újra bekapcsolódjon Fábiánné Rozsnyói Katalin" - mondta az elnök a Napkeltében. "Az, hogy ez megtörténjen, elsősorban Kovács Katin múlik. Ha ő kéri, valószínűsítem, Kati néni sem mond majd neki nemet. Azzal együtt, hogy az edzőnő nyilvánvalóan keserű hangulatban van, hogy megmaradt csapatából senki sem lesz ott Pekingben, s ezért is mondta azt, hogy nem kíván az olimpiára utazni."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását