2024. március 29. - Auguszta

Boroznak Almádiban

A VinAgora Nemzetközi Borversenyt - immár kilencedszer - e hét második felében, július 3-6. között rendezik meg Balatonalmádiban, a Ramada Hotelben - tájékoztatta az MTI-t László Ágnes, az esemény sajtófőnöke.
2008. június 30. hétfő 18:45 - Hírextra
A nemzetközi megmérettetést, amelyet szakemberek Közép-Európa boriránytűjének tartanak, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. 1992 óta rendezi meg. A 2000 óta kétévente tartott VinAgora a világ legelismertebb tíz borversenyének egyike.

A mostani versenyre közel 600 borminta érkezett, Magyarországgal együtt összesen húsz országból. A mustrára benevezett fehér, vörös, rosé borokat, pezsgőket 42-fős nemzetközi bírálóbizottság értékeli három napon át.

A borok értékelése - a VinAgora szakértői által fejlesztett - korszerű informatikai program és notebookok segítségével történik. A világon először 2000-ben a VinAgora teremtette meg a borbírálati folyamat teljes informatikai - azaz szoftver-hardver - hátterét. Ezt a technológiát Svájcban a Mondial du Pinot noir Nemzetközi Borversenyen 2003-tól, Európa legrégebbi versenyén, Ljubjanában a Vino Ljubjana Nemzetközi Borversenyen pedig 2004 óta sikerrel alkalmazzák.

Az értékelés során alkalmazott program objektív, több nyelven is könnyen használható bírálatot tesz lehetővé a világ számos borvidékéről érkező, nagy szakmai múlttal rendelkező bírálók és a bírálóbizottságokban résztvevő neves magyar borászok és szakemberek számára.

A korábbi hagyományokat folytatva a VinAgorán a szakmai zsűri mellett erre az alkalomra felkért médiazsűri is meghozza döntéseit. A médiazsűriben olyan újságírók, médiaszemélyiségek vesznek részt, akik vagy szakújságíróként váltak ismertté, vagy olyanok, akik szívügyüknek érzik a minőségi borfogyasztás, a borkultúra népszerűsítését.

A VinAgora Nemzetközi Borverseny díjazott borai külön megjelenési lehetőséget kapnak a 17. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon 2008. szeptember 10-14. között a Budai Várban.

A magyar és a külföldi borászatok körében egyaránt komoly elismerést szerzett rendezvény tagja a VinoFednek, azaz a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetségének, valamint megszerezte az IOV, vagyis a Nemzetközi Szőlő és Bor Hivatal és az UIOE, a Nemzetközi Borász Szövetség szakmai védnökségét is.

A borverseny zsűrielnöke Kállay Miklós tanszékvezető egyetemi tanár, a borserseny igazgatója pedig Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő és Borkultúra Kht. ügyvezetője lesz - tájékoztatott László Ágnes.

Az idén eddig ígéretesek a szőlőültetvények, ami azt jelenti, hogy mintegy 4 millió hektoliternyi borra számíthatnak a borászok - mondta korábban az MTI-nek Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.

A szakember közölte: idáig az időjárás nem okozott nagyobb kárt a hazai szőlőültetvényekben. Felhívta viszont a gazdálkodók figyelmét, hogy a csapadékos időjárás kedvez a kártevőknek, ezért a növényvédelmi munkákat fokozott figyelemmel végezzék el.

Tavaly a pincékbe a várakozásoknak megfelelően 3 millió hektoliter körüli bormennyiség került. Ez 25 százalékkal - mintegy 1 millió hektoliterrel - volt kevesebb a szokásosnál.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását