2024. április 19. - Emma

Sokadalom ötödször

Fúvószenekar hívta mulattságba azokat, akik pénteken délután megjelentek Mórahalmon, hogy részt vegyenek az V. Homokháti Sokadalom megnyitóján.
2008. június 27. péntek 20:29 - Hírextra
A tíznapos rendezvénysorozaton mindenki megtalálhatja a kedvére való kikapcsolódási lehetőséget, hiszen lesznek szakmai előadások, aratóünnep, néptánc találkozó, fúvószenekari találkozó, lakodalmas zenekarok bemutatója, koncertek, színházi előadások, gyermek programok és a térség gasztronómiai különlegességei várják a látogatókat - mondta Nógrádi Zoltán polgármester az eseményt megelőzően a távirati irodának.

A település első embere hozzátette: a környék valamennyi értékét, kincsét a látogatók elé teszik, így borok, pálinkák, gasztronómiai csodák is várják majd a fesztiválozókat.

A tíz nap alatt megrendezik a Testvérvárosi polgárok találkozóját, melyen részt vesznek a német, olasz, belga, román és szerb kapcsolatok képviselői, illetve tartanak uniós konferenciát az átalakuló mezőgazdaság és a vidék szerepéről.

A program idén először tartalmazza majd a Paradicsom fesztivált, melyről Nógrádi Zoltán elárulta, a célja, a kikapcsolódás mellett, hogy felhívja a figyelmet a magyar kertészet helyzetére, illetve a magyar termékek fogyasztói előnyeire. Ezt ma már olyan formabontó módon kell megközelíteni, mint a lecsófőző verseny, vagy maga a paradicsomdobáló verseny.

Évente egyébként háromszázezer főt látnak vendégül a mórahalmi fürdőben, így megszokták a pezsgést a településen. Ennek okán nem probléma a Mórahalmi Sokadalom résztvevőinek megvendégelése sem. A tavalyi tizenötezer látogatói szám idei további növekedését várják - tette hozzá a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását