2024. április 19. - Emma

Birkafőző fesztivál a Nagykunságban

Kezdetét vette pénteken a Nagykunság leghíresebb és legnépszerűbb birkafőző versenye, amelyet a gasztronómiai vetélkedőt kísérő sokszínű szórakoztató programok miatt az idén már fesztiválként hirdettek meg a főszervezők, a helyi önkormányzat és a Magyar N
2008. június 27. péntek 18:48 - Hírextra
A nyitónap délutánján több, főként a fiatalok által kedvelt zenekar koncertjét élvezhette a közönség. A rendezvény ideje alatt a karcagi Győrffy István Általános Iskolában a Nagykunság népi táplálkozását bemutató kiállítás látható.

Mint Kolostyák Gyula, a főzőverseny egyik felelőse elmondta: a fő attrakcióra, a kun konyha jellegzetes ételének, a birkapörköltnek bográcsban vagy bármilyen más edényféléségben való elkészítésére szombaton kerül sor. Az előzetes adatok alapján több mint száz csapatot várnak a város múzeumparkjában kialakított főzőhelyekre. Kolostyák Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy a vetélkedőn csak hatóságilag bevizsgált birkahús főzhető.

A társadalmi zsűri Benke László négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács vezetésével ízleli-értékeli majd a bográcsok, edények tartalmát. Benke mester szerint egyébként az a jó birkapörkölt, amelynek tartalma nem úszik a zsírban, nem lehet túl erős, és a zsír színének a "bika véréhez kell hasonlítania".

Vasárnap újabb főzőverseny kezdődik, de ezúttal népi ételek készítői mérik össze a konyhában szerzett tudásukat és a diákok számára is meghirdettek egy birkafőző vetélkedőt.

A rendezvényt - immár tizedik alkalommal - a hagyományápolás jegyében hívták életre: a kunok nomád őseinél ha egy birkát levágtak és az állat minden hasznosítható részét elkészítették, összeült a család és az ételeket közösen fogyasztották el. Ennek szellemében a szervezők ezúttal is azt kívánják elérni, hogy a birkapörkölt megfőzése, elfogyasztása összehozza a családokat vagy a kisebb-nagyobb baráti társaságokat.

A kísérő programok keretében egy alkalmi majorságban lepényt sütnek, a gyerekek állatokat simogathatnak, pónin lovagolhatnak és meg lehet figyelmi a juhnyírás fortélyait is. A kézműves udvarban a gyapjúfonástól a zöldségszobrászatig kínálnak látnivalót az érdeklődőknek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását