2024. március 29. - Auguszta

Működhet a Gödör büféje

Miután a főváros illetékes bizottsága egyhangúlag megszavazta a tulajdonosi hozzájárulást, az V. kerületi önkormányzat is rekordsebességgel kiadhatta az állandó működési engedélyt a Gödör Klub büféjének, így zavartalanul folytathatja működését a kulturáli
2008. június 26. csütörtök 17:28 - Hírextra
Filep Ákos építésszel, az Erzsébet téri intézmény vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján Rogán Antal hangsúlyozta: a tulajdonosi hozzájárulás hiánya miatt kellett a kerületnek megvonnia a működési engedélyt, miután az ügyészség is vizsgálódott az ideiglenes működési engedély tarthatatlansága ügyében.

A kerület és a klub között megállapodás született arról, hogy esténként, 20 és 22 óra között csökkentett zajtartalmú, tehát például dob nélküli programokat tartanak, 22 óra után pedig csak az épületen belül lehetnek hangosabb koncertek.

Rogán Antal arról is beszámolt: bár főként fővárosi tulajdonban van a tér, a kerület 18 millió forintot különített el annak takarítására és tisztántartására, összefüggésben azzal, hogy az elmúlt esztendőkben 8-10-szeresére nőtt az Erzsébet tér látogatottsága.

A polgármester köszönetet mondott a fővárosnak, hogy a végre meghozott döntés után ők is kiadhatták az engedélyt, tehát folytatódhatnak az elmúlt öt évben sikeres kulturális programok.
Filep Ákos közölte, a büfé csak kis része a klubnak, de anyagilag támogatja a programokat, tehát ha nem működhetett volna, minden bizonnyal be kellett volna zárni a klubot.

Elmondta azt is, hogy egy főleg egyetemistákból álló civil szervezet is segít az Erzsébet tér védelmében, tagjai igyekeznek majd meggyőzni a környezetet rongáló gördeszkásokat és "vandál fiatalokat" arról, hogy be kell tartani a szabályokat.
Rogán Antal szeretné azt is, hogy - akár a Belvároson belül - találjanak a gördeszkásoknak megfelelő területet.
Az V. kerület és a Gödör Klub együttműködése kiterjed arra is, hogy a központ saját költségén nyilvános illemhelyeket állít fel az épület mellett, és előbb-utóbb sor kerül az épületen belüli illemhely kiépítésére is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását