2024. április 20. - Tivadar

Nemzetközi rendőrségi ellenőrzések Csongrád megyében

Nemzetközi közúti ellenőrzési akciót tartottak szerdán Csongrád megyében magyar, román és szerb rendőrök; elsősorban a tehergépjárművek műszaki állapotát és a vezetők pihenőidejének betartását vizsgálták - tájékoztatta Radics Róbert őrnagy az MTI-t.
2008. június 25. szerda 16:53 - Hírextra
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta: az ellenőrzés délelőtt tíz órától délután két óráig tartott, ennek során mintegy háromszáz intézkedést hajtottak végre a rendőrök. A személygépkocsiknál nyolcvan közigazgatási eljárás indult közlekedési szabályszegés miatt, a tehergépjárműveknél azonban csak egyetlen eljárást kellett indítani, a pihenőidő be nem tartása miatt.

A nemzetközi közúti ellenőrzési akciót immár hatodik alkalommal szervezték meg a hatóságok. A magyar rendőrök mellett Romániából a Temes megyei, Szerbiából pedig a szabadkai és kikindai rendőrök kapcsolódtak be az ellenőrzésbe. A negyven résztvevő közül tizenhárom külföldi volt, öt román és nyolc szerb rendőr erősítette a magyar hatóságokat. A fokozott ellenőrzés során a rendőrség együttműködött a katasztrófavédelem és az Egységes Nemzeti Közlekedési Hatóság szakembereivel is.

A megye kiemelten fontos útjain, így az M43-as, a 43-as, az 5-ös, a 47-es és az 55-ös főút ki- és bevezető szakaszain dolgoztak a szakemberek.
Radics Róbert elmondta, hogy a tavaly indult akciók azért fontosak, mert tapasztalataik szerint a külföldi sofőrök a saját államuk rendőreinek ellenőrzését jobban elfogadják, így nagyobb az ellenőrzés visszatartó ereje. Ennek ellenére az eljárásokat természetesen a magyar rendőrök folytatták le.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását