2024. április 20. - Tivadar

Finomítani kell még a szabályokat

A nyári szünet előtti csütörtök-pénteki ülésén módosítja a Fővárosi Közgyűlés a márciusban hatályba lépett rendeletét, amely a tehergépjárművek belső városrészekbe való behajtását korlátozza - jelentette ki Demszky Gábor a Városháza udvarán tartott szerda
2008. június 25. szerda 13:25 - Hírextra
A főpolgármester elmondta, hogy az új szabályozás alapvetően jól vizsgázott, de a város gazdasági versenyképességének fenntarthatóságához folyamatos finomhangolásra van szükség. Hozzátette, hogy a közigazgatási hivatal kifogása óta a szaktárca egy rendelettel megteremtette a jogszabályi hátterét annak, hogy a főváros jogszerűen szedhesse a behajtási-várakozási díjat. A közigazgatási hivatal észrevétele szerint erre a rendelet decemberi elfogadásakor nem volt jogi lehetőség.

A főpolgármester bejelentette, hogy az év végén egységes, konszenzusos és a város érdekét hangsúlyozó teherforgalmi stratégia elfogadására tesznek javaslatot. A városvezető hangsúlyozta, hogy készek az ésszerű kompromisszumokra annak érdekében, hogy a rendszer minél hatékonyabban működjék. Az alapvető koncepcióhoz azonban most is és a jövőben is ragaszkodnak - jegyezte meg.

A főpolgármester leszögezte, hogy Budapest nem lehet többé átjáróház, amelyet korlátlanul használhatnak a kamionok, miközben a főváros évente milliárdokat költ az elhasználódott utak felújítására. Utalva arra, hogy a 84 ezer budapesti mellett naponta 120 ezer tehergépjármű érkezik a fővárosba, a főpolgármester közölte, hogy a következő években, 2018-ig több lépcsőben, a kerületekkel egyetértésben tovább szűkítenék a teherautók által használt célforgalmi utak körét is.
Hagyó Miklós városüzemeltetési főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a jövő év januárjától tovább szigorítanák a tehergépjárművek budapesti közlekedését. Ennek keretében megszüntetnék a 12 tonnánál nagyobb tehergépkocsik részére az idén biztosított tranzitútvonalakat. Erre azáltal lesz lehetőség, hogy az M0-ás keleti szektorát és a megyeri Duna-hidat az év végéig átadják a forgalomnak. A legfontosabb ipari, kereskedelmi és logisztikai központokhoz azonban továbbra is ingyenes tranzitútvonalakat biztosítanak - jegyezte meg.
A szocialista politikus kifejtette, hogy a város élhetősége érdekében hosszú távon arra törekszenek, hogy a kiemelten fontos logisztikai központokba, például a csepeli szabadkikötőhöz, továbbra is ingyenes behajtást biztosítsanak a teherautóknak. Cél az is, hogy 2013, illetve 2018 januárjától már ne hajthassanak be a főváros különböző területeire ingyenesen a 12 tonnánál nagyobb teherautók.

A változások érintik az úgynevezett zónarendszert is. A Kiskörút és a Duna közötti területen maximum 3,5 tonna, a Kiskörút és a Nagykörút közötti területen pedig 7,5 tonna lenne a maximális behajtási tömeg. A fuvarozók kérésére biztosítják azt is januártól, hogy reggel 5-7 óra, illetve 18 és 22 óra között maximum 12 tonnás teherautóval tranzitútvonalakat vehessenek igénybe a zónák között - tette hozzá. A tervezett újabb változásokat a civil és a szakmai szervezetekkel és kerületekkel augusztustól egyeztetik.

Kérdésre a főpolgármester-helyettes elmondta azt is, hogy 2009 januárjától ingyenes tranzitúttal biztosítják azt, hogy az új megyeri hídról a Szentendrei úton és a Flórián téren át a teherautók eljuthassanak a 10-es útra. Változás az is, hogy januártól a Hungária körútra és a teljes pesti úthálózatra, a tranzitutak kivételével, csak díjfizetéssel hajthatnak be a tehergépjárművek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását