2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Hangsúlyosabb idegenforgalmat!"

A Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke szerint mielőbb meg kellene találni az idegenforgalom helyét a kormányzati szerkezetben, mert a turizmus állandóan változó helye hátrányos az ágazati érdekérvényesítés szempontjából.
2008. június 24. kedd 16:51 - Hírextra
Suchman Tamás a Balaton reneszánsza című keddi, budapesti, a Heti Válasz szervezésében megrendezett konferencián az idegenforgalmat sújtó elvonásokkal összefüggésben úgy vélte: "sokpárti" megegyezés kell ahhoz, hogy - a költségvetés teherbírására is tekintettel - csökkentsék az idegenforgalmat terhelő különféle elvonásokat.

Közölte azt is, hogy az ágazatnak mielőbb parlamenti konszenzuson alapuló, erős szabályozásra van szüksége. Ha komolyan vesszük, hogy az idegenforgalom nemzetgazdasági szempontból húzóágazat, akkor nagyobb hangsúlyt kellene kapnia - fogalmazott. Mint mondta, nem zárja ki, hogy az elkövetkező években önálló turisztikai minisztérium alakul.

Az elmúlt években még nem sikerült átütő változást elérni a Balaton "stílusában, megjelenési formájában" - mondta, hozzátéve: jó lenne végre megszabadulni az elmúlt 40-60 év "baloldali liberalizmusától", a szocreáltól, melynek jegyében "össze-vissza" épült minden a Balatonon. Suchman Tamás szerint a következő nemzeti fejlesztési tervnek úgy kellene már elkészülnie, hogy a Balaton már egy tervezési, statisztikai régióként szerepelhet benne.

Róna István, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója az elmúlt évek idegenforgalmi statisztikáit elemezve arra mutatott rá, hogy egyre több a belföldi nyaraló a Balatonnál, továbbá a magyar tengerpartra érkezők egyre magasabb szintű szolgáltatásokat keresnek.

A balatoni idegenforgalmi szezont az elmúlt években a wellness-szállodáknak, vízi élményparkoknak, bobpályának, kerékpárutaknak, és más, az időjárásnak kevésbé kitett programoknak köszönhetően sikerült "széthúzni", így idén júniusban is sokan utaztak le a Balatonhoz.

Elmondta, az elmúlt évben 1,2 millió vendéget fogadtak a Balatonnál, ez az adat 6,2 százalékkal több mint egy évvel korábban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az átlagos tartózkodási idő csökkent. A látszólagos ellentmondás azzal magyarázható, hogy a vendégek egy-egy alkalommal kevesebb időt töltenek egy szálláshelyen, ám akár többször is visszajárnak.

A Balatonnál 2006 nyara óta több a belföldi, mint a külföldi látogató, és a vendéglátók jobban örülnek az előbbieknek, mert tapasztalatuk szerint ha kevesebbet költenek is egyszerre, ők hűséges, visszatérő vendégek lesznek.

Balázs Árpád, Siófok polgármestere szerint egyre többen látják be, hogy a Balaton olcsóbb, mint az Adria, ráadásul a benzin ára is a hazai nyaralás mellett szól.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere azt hangoztatta: fejlesztési régió státuszt kell biztosítani a Balatonnak. Elmondta, úgy látja, ma a balatoni idegenforgalom fejlesztése egyre inkább személyfüggő, így akkor megy jól, "ha Suchman jól mozog".

Arra is felhívta a figyelmet, hogy miután lényegében nincs magyar középosztály, ezért még mindig kevesen üdülnek, és egy többmilliós réteget csak a gazdasági stabilizáció után lehet megszólítani.

Balogh László, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója arról beszélt, a természetvédelem nem a beruházások kerékkötője, ám a térség értékeire minden fejlesztés során tekintettel kell lenni. Nem lehet a beruházók érdeke, hogy amire az egész épül, azt rövid távú érdekek miatt feláldozzák - hangoztatta. Megjegyezte azt is: a Balatonnál tervezett golfpályákat károsnak tartja, mert egy-egy ilyen program 70-80 hektáron teszi tönkre a természetes élőhelyeket.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a turizmus és természetvédelem összehangolásából mindkét ágazat profitálhatna. Erre példaként említette a 3.100 négyzetkilométeres Bakony-Balaton Geoparkot, amely a térségbe látogatóknak számtalan programot kínál anélkül, hogy megbontaná a természet egyensúlyát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását