2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szórja a pénzt a kormány

Egy 2004-es kormányrendeletnek köszönhetően a kormánynak lehetősége nyílik arra, hogy közbeszerzési eljárás nélkül szerezzen be termékeket, szolgáltatásokat.
2008. június 23. hétfő 08:11 - Hírextra
E rendelet segítségével született meg a múlt héten indult és azóta is folyamatosan a kritikák kereszttüzében álló kormányszóvivői internetes oldal is - írta a hétfő Magyar Nemzet.

A napilap ismertetése szerint szabad kezet ad a kabinetnek a Medgyessy-kormány alatt, 2004. május 25-én kelt kormányrendelet lényegében arra, hogy közbeszerzés nélkül szerezzen be eszközöket. A rendelet kiegészítő melléklete tartalmazza e termékek jegyzékét is, itt a számítástechnikai eszközök és programok mellett megtalálható például a repülőjegy-beszerzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, az iratmegsemmisítő, a fekvőbútor, a telefonközpont, a színes tv, a közúti terepjáró és a nehéz terepjáró személygépkocsi, az áruszállító tehergépkocsi vagy a "tartálykocsis gépjárműüzemanyag-kiszállítás".

A Magyar Nemzet felidézi, hogy a Vasárnapi Reggel című lap információi szerint a kormányszóvivő.hu is ennek a rendeletnek a szellemében született 200 millió forintért.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását