2024. május 6. - Ivett, Frida

Megszakadt a rádiókapcsolat?

Húsz perccel a lezuhanás előtt megszakadt a rádióösszeköttetés a pénteken földhöz csapódott kiképzőgép és a katonai légi irányítás között - értesült a Híradó. A katonai ügyészség nem zárja ki, hogy műszaki hiba is történhetett.
2008. június 23. hétfő 21:09 - Hírextra
Már a kecskeméti repülőbázison van a pénteken lezuhant kiképzőgép fekete doboza. A repülés adatait tartalmazó műszert a Közlekedésbiztonsági Szervezet munkatársai mellett igazságügyi műszaki szakértők vizsgálják. Az máris kiderült, hogy a pilóták nem hagyták el a számukra kijelölt területet.

Pető István, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka a Híradónak elmondta, "a terület és a helyszín teljesen szabályos volt, földrajzi szempontból mindenféle eltérés nélkül hajtották végre a feladatot."

A baleset körülményeit vizsgáló Debreceni Katonai Ügyészség kedden kezdi a szemtanúk meghallgatását. Az ügyészség főleg arra kíváncsi, a pilóták tényleg előre odahívták-e ismerőseiket a nábrádi repülőtérre, hogy bemutassanak nekik egy látványos manővert.

Mózes Zoltán, az ügyészség vezetője hangsúlyozta, "ezt muszáj vizsgálnunk, de hogy így történt-e, ezt nem tudom állítani, mert erre vonatkozó tanúvallomásaink nincsenek még. Előzetes adatok utalnak ilyenre."

Az L 39-es mozgását a Hungaro Controll repülésirányító központjában is észlelték. A Híradó értesülései szerint az oktatópilóta előírásszerűen bejelentkezett Ferihegynek, a katonai légi irányítás hívására azonban többé nem válaszolt. A kecskeméti bázison a lezuhanást megelőző húsz percben nem tudták, hogy mit csinál a gép. Később már a képernyőről is eltűnt, mert az előírt kétszáz helyett harminc méterre ereszkedett. A radarok itt már nem észlelhették.
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását