2024. március 29. - Auguszta

Jó meggyógyítani a daganatosokat

Miközben gyógyszerkiadásunk megfelel az európai átlagnak, rákgyógyításra feleannyit se költünk mint az unióban általában, a legújabb készítményekhez való hozzáférésben pedig sereghajtók vagyunk. Ezek a fő megállapításai annak a nemzetközi kutatásnak, amel
2008. június 23. hétfő 12:52 - Hírextra
A svéd Karolinska Institute két professzora, az egészség közgazdaságtan alapítói két év után újra feltérképezték a rákbetegek helyzetét a világ különböző országaiban. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) gondozásában most magyar nyelven is elérhető elemzés meglehetősen lesújtó képet fest Magyarországról: a halálozási arány európai uniós összehasonlításban itt a legrosszabb, ráadásul nálunk csak a lengyelek költenek kevesebbet rákgyógyításra.

Amíg az egy főre jutó költés átlagosan 125 euró, nálunk mindössze 49 euró. Ugyan az ugyanígy számított gyógyszerköltség 67 kiemelt onkológiai készítmény esetében már az uniós átlagnak megfelelő, ez azonban a gyógyulási, illetve halálozási statisztikákban nem látszik. Prof. dr. Bodoky György, az MKOT tiszteletbeli elnöke hangsúlyozza: betegekre lebontva az átlagos gyógyszerköltés sem mutat jó képet, hiszen a lakosság arányához képest nálunk a legmagasabb a megbetegedések száma.

Negatívum, hogy – szemben az általános 11-12 százalékkal – nálunk a gyógyszerköltség 38 százalékot visz el, ami jelzi, hogy az ellátás egyéb területeire szinte minimális pénz marad, így a szűrésre, a prevencióra, a műtétekre, a sugárterápiára, illetve egyéb járulékos kezelésekre, de ugyancsak kevés a forrás a hatékony gyógyításhoz nélkülözhetetlen speciálisan képzett nővérek és a betegség lelki feldolgozását segítő pszicho-onkológusok alkalmazására is.

Az összehasonlításoknál a kutatók becslésekre is támaszkodtak, ám a tendenciák ettől függetlenül jól kirajzolódtak. A tanulmány sorra veszi az országokat az új terápiákhoz való hozzáférés szerint, s láthatóan itt is a sor utolsó harmadában vagyunk: lassan kerülnek be az új terápiák a klinikai gyakorlatba, felhasználásuk pedig alacsony szinten van. Bodoky György szerint egyértelműen látható az új terápiákhoz való hozzáférésen is, hogy egyes országokban mennyire vesznek részt a rákkutatásban és innovációban. A kötet szerint Magyarországon erre a területre – legalábbis az onkológiában – szinte semmi sem jut.

A kiadvány végső megállapítása szerint a rákbetegségek egészségügyi kiadásai messze elmaradnak az általuk okozott társadalmi veszteségektől: az elmaradt munka, a nyugdíj előtt elveszített munkaképesség, a rokkantság, a termelékenység-kiesés nagy károkat okoz. A konklúzió: összességében gazdaságilag is megéri meggyógyítani a daganatos betegeket, az erre fordított gyógyítási költség ugyanis többszörösen megtérül.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását