2024. május 7. - Gizella

Visegrádi kultúrintézet alakult

Közös kulturális intézetet alapítottak Visegrádi Fórum néven a V4-ek; az erről szóló dokumentumot a négy ország kulturális minisztereinek találkozóján, pénteken a csehországi Olmützben írták alá - közölte a magyar szaktárcát képviselő Csák Ferenc az MTI-v
2008. június 21. szombat 06:42 - Hírextra
Mint azt az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális ügyekért felelős államtitkára elmondta, a Visegrádi Fórum, vagyis a közös kulturális intézet feladata lesz, hogy a négy ország történelmi és kulturális örökségét, valamint kortárs művészetét bemutassa.

Az intézet székhelye Olmützben lesz és 2012-re készül el, de az ünnepélyes megnyitót 2013-ban tartják, akkor, amikor Csehország az Európai Unió soros elnöke lesz.

A tanácskozáson átadták a plzeni Nemzetközi Fesztiválszínháznak a Visegrád-díjat, mivel a színház vállalt feladatához méltóan folyamatosan bemutatja a V4-ek országainak színpadi repertoárját, beleértve a kortárs szerzőket is.

Csák Ferenc tájékoztatása szerint az olmützi találkozón tárgyaltak Gyurcsány Ferenc kormányfő azon javaslatáról, hogy növeljék a Nemzetközi Visegrád Alap költségvetését.

Ez azért lenne fontos, hogy jusson támogatás mind a négy országban és a szomszédos államokban működő, állami feladatokat átvállaló civil szervezeteknek. Az alap költségvetésének emelésével növelhető lenne a Kelet- és Nyugat-Balkánról valamint Kelet-Európából a visegrádi országokba érkező ösztöndíjasok létszáma is - jegyezte meg az államtitkár.

Az olmützi találkozón a résztvevők támogatták azt a cseh javaslatot, hogy a V4-ek vegyék föl a kapcsolatot a spanyol nyelvterület országaival. A magyar kulturális tárca a nyitás mellett van, mert amúgy is szándékában áll oktatási és kulturális szakdiplomatát küldeni Spanyolországba - mondta el az államtitkár.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását