2024. május 6. - Ivett, Frida

Nem engedélyezett manőver

Büntetőeljárás indult a pénteken lezuhant katonai kiképzőgép ügyében. A Debreceni Katonai Ügyészség eddigi elemzéséből is arra lehet következtetni, hogy a pilóták nem engedélyezett manővert hajtottak végre. Közben megtalálták a gép feketedobozát. Mindkét
2008. június 21. szombat 23:56 - Hírextra
"Menjenek onnét...bummm" - egy éppen arra járó férfi felvételeket készített mobiltelefonjával a légi balesetről. Kamerán kívül a Híradónak azt mondta,
a tragédia előtt azon az egyébként kihalt területen vagy húsz ember nézelődött. Szerinte a gépet várták.

Sokan nézelődtek ott szombaton is. Az Albatrosz roncsait már elvitték Kecskemétre, a baleset helyszínén pedig megjelentek a katasztrófaturisták.

Pénteken viszont még a szakértők is csak nehezen juthattak oda, több mint két
órát álltak helyszín szélén, mert a debreceni katonai ügyész bűncselekmény helyszínévé nyilvánította a területet.

"A Polgári Légiforgalmi Irányításnál rendelkezésre álló radarkép és rádióforgalmazás elemzésével megkezdődött a tényleges szakmai vizsgálat, jelenleg azt kell mondanom, hogy egy helyben állunk" - mondta Bajkó Erika, a Légiközlekedési Hatóság kommunikációs vezetője.

A gép feketedobozát is meg kell még vizsgálni. Ezt a Debreceni Katonai Ügyészség bűnjelként lefoglalta, és azonnal elzárta. Az eddigi adatok szerint valószínű, hogy a pilóták hibáztak.

Ludmán Zsolt alezredes, a Debreceni Katonai Ügyészségtől a Híradónak telefonon azt mondta: "A pilóták olyan repülési manővereket hajtottak végre, amelyek nem szerepeltek a kiképzési tervben. A mi adataink is erre utalnak, és éppen ez vezetett arra, hogy a Btk. 185. paragrafusában szabályozott halált okozó légi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt indítsuk meg az eljárást."

Ez várhatóan két hónapig tart majd. A Híradó úgy tudja, hogy a feketedobozt hétfőn viszik át Debrecenből Kecskemétre.
Forrás: Híradó
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását