2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kikényszerítik az előrehozott választásokat?

Az előrehozott választások kikényszerítésére országos aláírásgyűjtési akciót indított a Budakalászi Polgári Körök Szövetsége, eddig 12 civil szervezet csatlakozott a felhíváshoz - közölte a szövetség szóvivője szerdán az MTI-vel.
2008. június 11. szerda 12:01 - Hírextra
Novotny László elmondta: az öt helyi polgári kört tömörítő szervezet tagjai azért indították el a civil kezdeményezést, mert megítélésük szerint a politikai pártok valójában nem akarnak változtatást, jól érzik magukat a "langyos vízben" és ragaszkodnak a sok, személyes előnyt jelentő parlamenti székhez. Így legfeljebb csak szavakban hangoztatják az előrehozott választás szükségességét, igazából nem tesznek érte semmit - tette hozzá.

Márpedig - a szóvivő szerint - az ország politikai, gazdasági, morális válságban van, ami nem tartható tovább, ezért a változtatást civil kezdeményezéssel kell felgyorsítani. Ha nagy számú aláírás gyűlik össze, annak nincs ugyan törvényi következménye, de erkölcsi pressziót gyakorolhat a döntéshozókra - mondta.

A szövetség honlapot is létesít az aláírások befogadására. A felhíváshoz eddig egyebek mellett a Nexus Környezetvédelmi és Érdekvédelmi Egyesület, a Civilek a Demokráciáért Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségek csatlakozott - közölte Novotny László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását