2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fiala csúnyán összebalhézott Bakáccsal a hajléktalanok miatt

Aki azt hitte, hogy az idei nyár legnagyobb médiapárbaja a Vágó István kontra Fábry Sándor volt, óriásit tévedett. Ma reggel a Pont FM Rádióban, Fiala Kelj fel Jancsi című műsorában Bakács Tibor és a műsorvezető beszélgetése alatt szikrázott az éter. Ez e
2008. június 10. kedd 19:18 - Pálfi Rita
„Én nem akartam a te székedbe menni. Augusztusig csináld végig!”

Fiala János és Bakács Tibor köztudottan jó viszonyban vannak egymással, vagy csak voltak? A Pont FM rádióban ma reggel hallható vitának egyelőre nincs vége, vagy legalábbis nem úgy tűnik. Hogy min különböztek össze? Röviden: a szeptemberben induló hajléktalan valóságshow-n, melyet Hajdú Péter neve fémjelez. Ő is megszólalt a műsorban, Bakács ezután jelentkezett be az élő adásban. Ahogy tette már nagyon sokszor. De ezúttal más hangnemben.

„Indulatokat fog kiváltani a műsor”

Ha valaki még nem hallott volna a műsorról: az az alapkoncepciója, hogy 12 „kiválasztott” hajléktalannak adnak „nagy lehetőséget”, ahogy Hajdú Péter fogalmazott: „megpróbálják őket visszazökkenteni az életbe”. 15 héten keresztül megtesznek mindent, hogy „rendbehozzák” őket, mind fizikailag, mind mentálisan. Orvoshoz viszik őket, beköltöznek egy lakásba, pszichiáterek, pszichológusok és karrier tanácsadók foglalkoznak velük (normálisabb körülmények között szocializálnák őket).

Majd ezután következik 10 hét, amikor „bizonyíthatnak”. Különböző feladatokat kapnak, melyért pénzjutalomban részesülnek. Hajdú Péter szerint ezzel esélyt adhatnak a „kiválasztott” hajléktalanoknak, akik „ugyanolyan emberek, mint mi. Valamit elszúrtak. Vagy a környezete valamit elszúrt.” (Fiala félretette udvariasabb felét, ő a kutyakozmetikához és a delfinek produkáltatásához hasonlította a projectet.)

„Nem lehet hajléktalanokat szereplőválogatni, Péter!”

Igen, a műsormenetet valahogy úgy képzelik el, mint amilyen az embereket fogyasztó valóságshow volt. Kérdés, hogy ugyanakkor problémát jelentenek-e a fölös kilók egy ember életében, mint az, hogy valakinek nincs hol laknia, nincs életesélyük.

Hajdú Péter elmondta, hogy először neki is ambivalens érzései voltak a műsorral szemben. Semmiképpen sem szeretne olyan típusú műsort csinálni: „ahol a hajléktalan emberekből bárki hasznot húz, megalázza, kiröhögi, vagy bántja őket.” De tényleg csak ez a gyomorforgató ebben a műsorötletben? Más erkölcsi aggályok is felmerülnek. És, hogy mi fájt különösen Fiala Jánosnak? Hogy ebben a Fiala szavaival élve talán jó ügyet szolgáló, ám rossz eszközzel élő műsorban közreműködik Bakács Tibor. Csalódásának természetesen kemény hangot is adott, és Bakács indulatos reakciója sem késett. A hajléktalan kérdéstől így jutottak el az olyan magas erkölcsi kérdésekig, mint az álszentség.

„Naiv, undorító állat vagyok”

Bakács a Megasztáros időkre utalva mondta, hogy „elég a média ahhoz, hogy erkölcstelenség történjen”. Beszélt a „hajléktalancastingokról” is, melyeken részt vett: számára az volt a legborzasztóbb, hogy alig találtak olyan embert a szállókon, akiknek legalább esélyük van arra, hogy megkapaszkodjanak. Bakács úgy gondolhatta, hogy a legjobb védekezés a támadás, visszágott Fialának is, meg másoknak (akinek nem inge, ne vegye magára!). Felhozta egy olyan ember példáját, aki 22 éve él az utcán, és nem követett el bűncselekményt.

„Melyikünk mondhatja el ezt magáról? Mi, áfacsalók, ugye?!”

A vita ezután váltott igazán személyes hangvételűvé. Bakács Tibor „pálcát tört visszafelé”: „Amatőr vagyok és mafla, ahelyett, hogy a háttérben, sötétben mutyiznék, mint a politikusok és a kollégáim nagy része! Ha lopnék. Nem lopok. (…) Majd Fialához: „Leülsz olyan emberekkel, akik fehér galléros bűnözők (…)Én soha nem jövök azzal, hogy hogy tudsz te azzal az emberrel beszélni!”

Aki kíváncsi arra, hogy miként szabadultak el ennyire az indulatok, milyen kontextusban hangozhattak el ennyire kíméletlen mondatok ma reggel, még nem maradt le minderről: a ma reggeli Kelj fel Jancsi szerkesztett változatát éjféltől meghallgathatja a Pont FM rádióban, 88.1-es frekvencián.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását