2024. május 8. - Mihály

Cseh-portugál összecsapás

A körmérkőzéses csoportselejtezők második fordulójának nyitányaként szerdán az A betűjelű négyesben rendeznek mérkőzéseket, közülük elsőként - 18 órától - a nyitókörben egyformán diadalmaskodó cseh és portugál válogatott összecsapása következik - már a to
2008. június 10. kedd 14:11 - Hírextra
Azzal, hogy bemutatkozásképpen mindkét gárda nyert - előbbi a házigazda svájciak (1-0), utóbbi a törökök ellen (2-0) -, akár egy döntetlen is kölcsönösen megfelelő eredmény lehetne, de még ha netán ikszelnek is a felek, biztos, hogy ezt nagy küzdelem, harcos kilencven perc után teszik, merthogy a támadófutball elkötelezettjeiről van szó. A csehek ugyan ebbéli képességeikről a vendéglátók csapata ellen még keveset árultak el, mert nem működött igazán hatékonyan a gárda. Ebből kiindulva inkább a portugálok sikerét hozhatja a csata, akik a törökökkel vívott meccsen több kapufa mellett kétszer be is találtak a kapuba, s akciódús, szellemes focival rukkoltak elő. Ösztönzőleg hathat az is a Cristiano Ronaldo fémjelezte, a legutóbbi, 2004-es Eb-n másodikként zárt együttesre, hogy az újabb három ponttal már biztos résztvevői lennének a legjobb nyolc mezőnyének.

"Úgy akarunk játszani, hogy győzzünk és továbbjussunk" - mondta ki a lényeget a nyitómérkőzésen kiválóan teljesítő középpályás játékmester Deco. Ehhez a csehek legjobb csapatrészét, a védelmet kell eredményesen átjátszaniuk a portugáloknak, akiket terveik megvalósításában elsősorban a világ legjobb kapusai közé sorolt Petr Cech akadályozhat meg. A csehek főleg a középpálya hatékonyságát szeretnék javítani, ahonnan kétségtelenül nagyon hiányzik a higanymozgású irányító, a sérült Tomas Rosicky. Elöl viszont javulhatnak, mivel a majd' kétméteres középcsatár, Jan Koller mellett várhatóan ezúttal már szerepet kap, méghozzá a kezdőtizenegyben Milan Baros, a 2004-es Eb gólkirálya.
Érdekesség, hogy a két válogatott eleddig egyetlen alkalommal találkozott: az 1996-os, angliai Európa-bajnokság negyeddöntőjében Csehország nyert 1-0-ra - Poborsky emlékezetes góljával -, majd ezt követően egészen a döntőig masírozott, ahol aztán aranygóllal veszített a németekkel szemben.

A csoport, 2. forduló:
Csehország-Portugália, szerda 18 ó

Genf, Stade de Geneve, v.: Kirosz Vasszarasz (görög)
A várható kezdőcsapatok:
Csehország:

Petr Cech - Zdenek Grygera, Tomas Ujfalusi, David Rozehnal, Marek Jankulovski - Jan Polak, Marek Matejovsky, Tomas Galasek, Libor Sionko - Milan Baros, Jan Koller

Portugália:

Ricardo - Jose Bosingwa, Pepe, Ricardo Carvalho, Paulo Ferreira - Armando Petit, Deco, Joao Moutinho, Simao Sabrosa - Cristiano Ronaldo, Nuno Gomes

A csoport állása:

1. Portugália 1 1 0 0 2-0 3 pont
2. Csehország 1 1 0 0 1-0 3
3. Svájc 1 0 0 1 0-1 0
4. Törökország 1 0 0 1 0-2 0
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását