2024. október 14. - Helén

Szíves fehérjekutatás

Az egészséges szív kifejlődését támogatja az a fehérje, melyet japán kutatók azonosítottak békákon végzett előzetes tanulmányukban - írja a Nature című tudományos szaklap.
2008. június 5. csütörtök 11:27 - Hírextra
A fehérjét, mely az IGFBP-4 jelölést kapta, ebihalakból különítették el, miután szívük kialakult.
"Miután eltávolítottuk a fehérje molekulát, a szívük egyre kisebb lett, végül eltűnt" - mondta Komuro Issei, a Chiba Egyetem orvosi iskolájának munkatársa. "Remélem, hogy embereknél szívbetegségek utáni regenerálásra használhatjuk majd a molekulát"

A szív az első szerv, mely a humán embrió fejlődésének legkorábbi lépései során kialakul, ezért az ebben a folyamatban fellépő rendellenességek veleszületett szívhibákhoz vezethetnek.

Azt nem sikerült tisztázni, hogy a fehérje közreműködik-e az embrionális őssejtek szívsejtekké alakulásában, de a kísérletek azt bizonyítják, hogy az egészséges szív kifejlődésében elengedhetetlen szerepe van.

A fehérje a májban termelődik, támogatja a szív fejlődését és meglehetősen későn jelenik meg az egyedfejlődés során - mondta Issei. Először kialakul a szív, majd az embrionális fejlődés középső szakaszában szükség lesz erre a molekulára, hogy a fejlődés folytatódjék.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását