2024. május 7. - Gizella

Támogatást kérnek a vajdaságiak

Autonómiatörekvéseik támogatását kérték a vajdasági magyarok képviselői az Országgyűlés keddi szakbizottsági ülésén, ahol a testület a szerbiai helyzet értékeléséről hallgatta meg a korábban választási koalícióba tömörült magyar szervezetek vezetőit.
2008. június 3. kedd 16:04 - Hírextra
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke a parlament külügyi és határon túli bizottsága előtt azt mondta, "a vajdasági magyar nemzeti közösség akkor tud politikai irányban is továbblépni, (...) ha megfelelő támogatást kap Budapesttől".

Eljött az ideje annak, hogy a magyarországi pártok, a kormány, a diplomácia, az Európa Parlament tagjai képviseljék is - ha képviselhetőnek tartják - ezt a koncepciót - hangoztatta.

Az ülésen a bizottság ugyan formálisan nem nyilvánította ki támogatását, ám a meghallgatást követően a távirati irodának Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke és Szabó Vilmos szocialista alelnök is úgy nyilatkozott: nyitottak a vajdasági magyarok kérésére.

A vajdasági politikusok a tavaszi szerbiai parlamenti, regionális és önkormányzati választásokat magyar szempontból - Pál Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnökének szavaival - "viszonylag jónak, de nem a várakozásoknak megfelelőnek" értékelték.

A vajdasági magyar koalíció 5-7 parlamenti helyre számított, de csak négyet sikerült megnyernie. Pásztor István, Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint ebben szerepe lehetett annak, hogy a magyarok egy része, tartva a radikálisok megerősödésétől, inkább az Európa-párti demokratákra szavazott.

Ágoston András a szoros választási eredmény miatt kialakult bizonytalan helyzetre utalva "biztosnak" mondta a vajdasági magyar pártok "Európa-orientáltságát".

Pál Sándor szerint a három magyar pártnak a választási koalíción túl is együttműködési megállapodást kellene kötnie, nehogy "szalámitaktikával" felszeleteljék őket.

Pásztor István az autonómiatörekvésekkel összefüggésben azt mondta, a "potenciális partnerkörrel" nem kíván az autonómiáról tárgyalni. Mint mondta, tárgyalni kíván azonban a nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozataláról, a részarányos foglalkoztatásról, a garantált parlamenti helyekről és a multietnikus régió kérdéséről.

Ne autonómiáról, hanem ezekről a kérdésekről tárgyaljunk, ez maga az autonómia. Így nagyobb esélyünk van, mintha koncepciót lobogtatunk a levegőben - fogalmazta meg saját álláspontját a politikus.

Németh Zsolt sikernek mondta, hogy a három párt összefogásával meg tudták őrizni a magyarság politikai képviseletét Szerbiában, és így a kisebbségben élő magyarok ügye nem vált "néprajzi problémává". Véleménye szerint a magyarok magyarként messzebb tudnak eljutni, mintha feloldódnának más szerbiai politikai erőkben.

Kozma József, a bizottság szocialista alelnöke is azt hangoztatta, a három párt összefogása valódi perspektívát nyitott a Vajdaságban élő magyarok előtt.

A három vajdasági vezető egyike sem zárta ki annak lehetőségét, hogy ősszel, a szoros választási eredmény miatt, ismét előrehozott választásokat írnak ki Szerbiában. Véleményük szerint ennek valószínűsége napról napra nő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását