2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Grafikai seregszemle

Új névvel várja látogatóit a borsodi megyeszékhely grafikai seregszemléje, a XXIV. Miskolci Grafikai Triennále elnevezésű rendezvény június 7-től augusztus végéig nyújt gazdag kulturális kínálatot az érdeklődőknek.
2008. június 2. hétfő 17:22 - Hírextra

Dobrik István, a triennále főrendezője elmondta: Eger, Miskolc és Salgótarján szakmai és gazdasági szempontból is összehangolta biennáléit. A szakmai szervezők megállapodása szerint az Egri Akvarell Biennále, a Miskolci Grafikai Biennále és a Salgótarjáni Rajzbiennále háromévenkénti rotációban triennálévá alakul át. Idén még a kétéves váltásban, de már új névvel rendezik meg a miskolci grafikai seregszemlét, amely alapvető célkitűzéseiben nem változik, és idén is több kísérő kiállítással, tematikus pályázattal várja az érdeklődőket.

A rendezvény nevének változása kapcsán a főszervező rámutatott: "a már régen ízlelgetett, vitákat generáló lehetőség, hogy a miskolci biennále is háromévenként, triennále formájában kerüljön megrendezésre, mára valósággá szelídült". A tények, miszerint megcsappant és bizonytalanná vált a szakmai szervezetek támogatottsága, labilis lett a grafikai műhelyek működése, az egy évben, "egymás sarkában" megrendezett biennálék már nemcsak a kihívás és inspiráció erejével hatottak, hanem terhet is jelentettek a zömében mindhárom helyre beadó alkotóknak.

Arról is beszámolt, hogy a válogató zsűri által kiválasztott anyag igen sokszínű; csaknem kétszáz kiállító művész több mint 380 zsűrizett munkáját tekinthetik meg az eseményen. "Öröm a fiatalok szép száma, a nemzedékváltás izgalma, a határon túli, de barátságokkal hozzánk kötődő alkotók jelenléte" - fűzte hozzá.

Az események közül a főrendező kiemelte a Magyar Képzőművészeti Egyetem 100 éves grafika tanszéke előtt tisztelgő válogatást és az előző nagydíjas Madácsy István kollekcióját. Dobrik István felhívta a figyelmet a grafikusképzés műhelyeit bemutató sorozatban a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem grafikai tanszékének debütálására.

Érdemes időt szentelni a Biblia Évét ünnepelve Petneki Áron sorozatában a Biblia világa című, nyomatokból összeállított tárlatnak, valamint emléket állítanak a miskolci születésű Ferenczi Sándor pszichológusnak, Freud barátjának a Pszichokép címmel meghirdetett pályázati anyagukkal.
Mint mondta, a "Bartók+szlávok" Miskolci Nemzetközi Operafesztiválhoz is csatlakoznak, A zene lelke - a lélek zenéje című kiírásra beérkezett és minősített grafikák tisztelegnek az immár európai hírű társművészeti rendezvény előtt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását