2024. április 19. - Emma

Szükséges volt Mancini menesztése

Roberto Mancini vezetőedző menesztése egy "fájdalmas lépés volt és az együttes érdekében meg kellett tenni" - fogalmazott Massimo Moratti, az Internazionale labdarúgócsapatának elnöke.
2008. június 1. vasárnap 10:32 - Hírextra

Az olasz bajnokság győztesének vezetője azt mondta: azzal, hogy a szakember márciusban, a BL-búcsú után bejelentette távozási szándékát, majd később visszakozott, nagy feszültséget okozott az öltözőben.

"Nyugtalanságot, bizonytalanságot keltett a játékosokban" - magyarázta Moratti.
A klubelnök médiaértesülések szerint pénteken, Párizsban találkozott a Mancini-utódnak tartott José Mourinhóval, s állítólag a jövő hét elején be is jelentik a portugál sztártréner kinevezését.
A csütörtökön menesztett, 43 éves Mancini időközben kijelentette: ügyvédhez fordul, mert szerinte az Inter megpróbálja bemocskolni a jó hírnevét.

A szakember 2004-től irányította a gárdát, amely ezalatt 3 bajnoki címet, 2-2 hazai kupagyőzelmet és szuperkupát söpört be, azaz az 1995-től íródó Moratti-éra nyolc trófeájából hét az ő nevéhez köthető.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását