2024. május 6. - Ivett, Frida

Harmadával kevesebb halálos közlekedési baleset április végéig

Egyharmaddal kevesebb halálos közlekedési baleset történt az ország útjain az év első négy hónapjában, mint tavaly a hasonló időszakban - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken újságíróknak Budapesten.
2008. május 30. péntek 15:23 - Hírextra
Április végéig 8,5 százalékkal csökkent a személyi sérüléses balesetek száma, ezen belül a halálos balesetek száma 34 százalékkal. Közlekedési balesetekben 38 százalékkal kevesebben haltak meg, mint tavaly ebben az időszakban - mondta a főkapitány.

A súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 16 százalékkal, a könnyű sérüléses balesetek száma 3 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Az első négy hónapban 31 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó balesetet okoztak ittas vezetők, mint tavaly ebben az időszakban. Míg korábban a balesetek 14-15 százalékát okozták ittas járművezetők, ez most 10 százalékra csökkent a főkapitány közlése szerint. Az ittas járművezetőkkel szemben alkalmazott zéró tolerancia miatt május végéig 2.943 vezetői engedélyt vontak be a helyszínen.

A május 1-jétől élesben alkalmazott objektív felelősséggel kapcsolatban elmondta: eddig 18 ezer elsőfokú határozatot hozott a rendőrség a kiemelt szabálysértések ügyében, és összesen mintegy 680 millió forint értékben szabtak ki bírságot.

Biztos, hogy sokkolni fogja azokat, akik a büntetést megkapják, de ez az út eredményes, mert jelentősen átalakult elsősorban az autópályák közlekedési morálja - jelentette ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását