Bűnügy
Koszovóiak akadtak fenn a határon
Huszonhét koszovói albán Ausztriába jutását akadályozták meg összehangolt akcióban Mosonmagyaróvár térségében - közölte hétfői sajtótájékoztatón Csokán Csaba alezredes, mosonmagyaróvári rendőrkapitány.
Tájékoztatása szerint három gépkocsit vontak ellenőrzés alá még vasárnap délután, amelyekben összesen 12 migránst szállítottak embercsempészek a régi közúti határátkelő felé. A negyedik kocsi vezetője, látva a helyzetet, megfordult, hogy elkerülje az ellenőrzést.
Az akció résztvevői – a BRFK és a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységei, valamint a mosonmagyaróvári kapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda illetékesei – felderítettek egy mosonmagyaróvári bérelt lakást, ahol további 15 koszovói albán várt az Ausztriába szállításra. A lakásban a negyedik embercsempészt is elfogták.
Az akció során semmiféle ellenállást nem tanúsítottak sem a migránsok, sem az embercsempészek. Utóbbiakat – hárman mosonmagyaróváriak, egy lábodi illetőségű – bűnügyi őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásukra tesznek előterjesztést – mondta az alezredes.
A migránsok meghallgatásakor kiderült, hogy számukra ismeretlen helyen lépték át Magyarország határát Szerbia felől. Kisbusszal Székesfehérvárra szállítottak őket, ott két napot tartózkodtak. A következő állomás Mosonmagyaróvár volt.
A határsértők – elmondásuk szerint – 1500-3500 eurót fizettek az embercsempészeknek.
Erősen feltételezhető, hogy szervezett hálózat ténykedett a most leleplezett ügyben – mondta a kapitány.
Forrás: MTI