2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A kistérségekről, közigazgatási szintekről tárgyaltak

A települési és megyei önkormányzatok, a kistérségek és régiók szerepéről, hatásköréről, a közigazgatási szintek számáról fejtették ki véleményüket politikusok szombaton Barcson.
2008. május 24. szombat 17:03 - Hírextra
Gyenesei István frissen kinevezett önkormányzati miniszter, a Somogyért Egyesület jelöltjeként a térség független országgyűlési képviselője azt mondta: az önkormányzatok helyzetére ma egyszerre jellemző "a bőség és a szegénység"; előbbi a fejlesztési forrásoknál, utóbbi a működtetésnél.

Közölte, nem ért egyet azokkal, akik takarékossági megfontolásból az önkormányzatok számának csökkentésében gondolkodnak.

Szükség van a települési önkormányzatokra - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: mint ahogy arra is, hogy javítsák az önkormányzatok anyagi helyzetét. Ennek módjáró még dönteni kell - tette hozzá.

Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes elnöke úgy vélekedett: zavar van a közigazgatási szintek rendszerében.

A települési, valamint az egyre kevesebb hatáskörrel rendelkező megyei önkormányzatok mellett működő kistérségek és régiók kialakításával sikerült létrehozni Magyarországon a "létező legdrágább rendszert" - állította a közgyűlés elnöke, aki nyílt állásfoglalást és politikai döntést sürgetett ebben a kérdésben.

Szili Katalin (MSZP), az Országgyűlés elnöke ezzel kapcsolatosan az erről döntő parlamenti pártok közötti konszenzus fontosságát és szükségességét hangsúlyozta.

"Biztos vagyok benne, hogy ebben a különböző politikai erők között azért lehet konszenzust teremteni, hiszen az országról van szó" - mondta a házelnök.

Feigli Ferenc (MSZP), Barcs polgármestere egy 200 embernek munkát adó 6 milliárd forintos, 1,2 milliárd forint önerőt igénylő turisztikai fejlesztés tervéről tájékoztatta a házelnököt. A terv szerint négycsillagos szálloda és egy panzió, valamint a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 programhoz kapcsolódóan egy 800 millió forintos projekt keretében színház- és koncertterem épülne. Mindkét projekthez európai uniós forrásra és nemzeti támogatásra számítanak - mondta a polgármester, hangsúlyozva, hogy a nemrég átadott gyógyfürdőre alapozott fejlesztések rendkívül fontos beruházások, kitörési pontot jelentenének a hátrányos helyzetű kistérség számára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását